Háttal a moziban

Ma Magyarországon egy nyugdíj előtt álló, tisztességben megőszült asszony minimálbéres közmunkáért – szennyvízcsatorna-tisztítás, árokásás – könyörög a helyi polgármesternél, mert megszűnt a munkahelye. Tizenhat éve nem látott gazdasági visszaesést élünk meg hazánkban. Két válságkezelő kormányzati reklámblokk között érdemes csak a számokat nézni.
Tehát: már tavaly nyártól az egész ország jóval kevesebbet termelt, mint egy évvel korábban. Idén pedig még ennél is rosszabb lesz a teljesítmény négy-öt százalékkal. Ennyivel kevesebb terméket állítanak elő a hazai gyárak, legalább ennyivel kevesebb a munkahely, és ennyivel esik vissza a lakosság jövedelme. Két számjegyű az ipari termelés zuhanása, a magyarországi áruk exportja pedig még a gyenge forint ellenére is húsz százalékot zsugorodott. Nincs megrendelés, a nagyvállalatoknak beszállító kis- és középvállalkozások megfizethető banki hitel híján egyik napról a másikra vergődnek. A forintot csak erőteljes jegybanki beavatkozással sikerül visszahúzni történelmi mélypontjáról, és tartani a 300-as pszichológiai határ környékén. Eladatlan lakások ezrei mutatják, hogy az építőipar egyötödével esett vissza, miközben a lánctartozások miatt a tisztességes vállalkozók azért dolgoznak, hogy a kifizetetlen számlák után befizessék az áfát. A cégcsődök és a felszámolások rekordot döntenek, és másfélszeresére nőtt azoknak a családoknak a száma, amelyek három hónapnál régebbi tartozást halmoztak fel a bankjukkal szemben.
És most mindezért a kabinet kizárólag a világgazdasági válságot hibáztatja. Gyurcsány Ferenc hirtelen megtalálta a rossz hírekről tudósító Financial Times brit gazdasági lapot, saját minisztereivel ünnepélyes keretek között egyeztet, válságcsúcsokat ül, és naponta változó krízisreceptekkel áll elő. Lapzártánkkor éppen a hazai piacot védő, úgynevezett protekcionista program volt érvényben, holott az utóbbi hat év ennek pontosan az ellenkezőjéről szólt. Gigatámogatásokat adtak a multiknak, akik ellenében most látványosan meg akarják védeni a hazát. Eközben a válság ránk zúdulása óta a megvalósult új munkahelymegtartó intézkedések forrása kevesebb, mint az iskolai digitális táblák ára. Hétmilliárdért vásárolnak irodabútort, másfél milliárdért kommunikálhat a Miniszterelnöki Hivatal, miközben a veszprémi gyilkosság kellett ahhoz, hogy kétmilliárd forinttal megszánják a korábban megrövidített rendőrségi kasszát. Bajnai Gordon 2007 eleje óta ugyanazokkal az uniós milliárdokkal házal, amelyek válságkezelő programra átkeresztelve majd csak évek múlva fognak megérkezni – ha lesz hitel a hazai önerőre. A Párt-keltében naponta vendégeskedő Gyenesei minisztériuma alá tartozó települések nyakig ülnek az adósságban, sok helyen hitelből fizetik az iskolák, óvodák és a szociális intézmények napi számláit. A 2002-től tartó felelőtlen és szavazatszerző túlköltekezés, a kormányzati képtelenség és a 2006-os Gyurcsány-csomag következtében lefagyott gazdaság miatt roskadozik az ország a hitelválság nyomása alatt. Nota bene: békeidőben, nagyobb természeti csapások nélkül manőverezte idáig az országot ez a kabinet, miközben a többi visegrádi ország aranykorát élte.
A kérdés megkerülhetetlennek tűnik: gondatlanságból vagy szándékosan juttatták mai helyzetébe a magyar gazdaságot? Az első esetben a vezetőket hanyag kezelésért, a második esetben hűtlen kezelésért kellene büntetőjogilag felelősségre vonni – különösen nagy vagyoni hátrány okozása miatt.
A legrosszabb forgatókönyv szerint van még bő egy évük, hogy megmutassák: nem háttal ülnek a moziban.