Biciklivel teker a sürgős esethez az orvos

Nekünk is csak egy életünk van, nem hiszünk már bizonytalan jövőbeli ígéretekben – jelentette ki lapunknak adott interjújában Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Mint mondta: családi támogatás nélkül nem tud megélni, fizetéséből még egy használt autóra sem telik, pedig az elengedhetetlen volna háziorvosi munkájához. Így hidegebb időben is kilométereket tekert biciklivel, hogy eljusson a betegeihez, még a sürgősebb esetekhez is.

2011. 06. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miért most döntöttek úgy, hogy radikális fellépéssel próbálják rávenni a kormányt a bérrendezésre? Hosszú évek óta nem történt semmi ezen a téren.
– Az orvoselvándorlás az utóbbi időben öltött riasztó méreteket. 2010-ben már több mint 1100 kolléga lépte át az országhatárt. Nem nézhettük tovább tétlenül, ahogy a betegeinkre és ránk dől a magyar egészségügy. Több ezer orvost, szakdolgozót az elmúlt egy-két évben is csak a változás reménye tartott itthon. Ezt a reményt vesztik el egyre többen és többen.
– A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában Szócska Miklós a tanára volt. Mit gondol, neheztel az államtitkár, amiért éppen ön okozhatja eddigi hivatali idejének legsúlyosabb konfliktusát?
– Az államtitkár úrral korrekt a munkakapcsolatunk. Ez így volt akkor is, amikor még egyetemi oktató volt, és ez azóta sem változott. Amikor hivatalba lépett, már akkor sem árultam zsákbamacskát. Jeleztem, hogy a jó munkakapcsolatunk nem befolyásolhatja az érdek-képviseleti vállalásomat.
– Csalódott Szócska Miklósban, amiért neki sem sikerült eddig a kormánytól pénzt szereznie a bérrendezésre, miközben az orvosmigráció kutatójaként talán ő hívta fel elsőként – adatokkal alátámasztva – a közvélemény figyelmét a súlyos problémára?
– Az államtitkár úr közel egy évtizeden át kutatta az orvosmigrációt, ő tudja, hogy időzített bombán ül. Nem őt kell meggyőzni az elvándorlás veszélyeiről. Az viszont, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr még válaszra sem méltatta a megkeresésünket, már sokkal aggasztóbb. Azt gondoltam, hogy a kormányzat számára végre fontossá válik az egészségügy. A csalódottságot elsősorban emiatt érzem. Az sem tesz boldogabbá, hogyha tudom, korábban más kormányoknak sem voltunk fontosak.
– Megpróbálta meggyőzni önt az államtitkár, hogy érdemes még tárgyalni?
– További türelmet kért. A gond az, hogy a kollégáknál már elszakadt a cérna. Nem bíznak bizonytalan jövőbeli ígéretekben. Nekünk is csak egy életünk van.
– Ha „élessé válik” a felmondás, mindannyian azonnal munkába tudnak állni külföldön?
– Beszédes, hogy május elején, néhány nappal a német munkaerőpiac megnyitását követően a ZDF televízió riportere megkeresett és arról érdeklődött, vajon miért mennek Németországba ilyen kevesen, hiszen ők jóval több magyar orvost várnak. Több tízezer orvos hiányzik Nyugat-Európából. Annyira elszántan keresik az utánpótlást, hogy már nincs szükség nyelvtudásra és gyakorlati tapasztalatra sem, rögtön a diplomaszerzést követően viszik, akit csak lehet. Jellemző, hogy gyakran lakhatást is biztosítanak, sőt, segítik a házastárs elhelyezkedését is. Mindezt 8-10-szeres bér és heti 40-48 óra munka mellett. Itthon marad a 60-65 órás munkahét és nettó 80-100 ezer forintos fizetés.
– Ön hogyan jön ki ennyiből?
– Nehezen. A család támogatása és többletmunka vállalása nélkül én sem lennék képes fenntartani magamat. Számítottam rá, hogy kihívások fognak érni a pályám elején, de ez a kilátás nélküliség számomra is letaglózó. Ennyi pénzből még egy használt autót sem tudok venni, ami elengedhetetlen volna a háziorvosi munkámhoz. Így hidegebb időben is biciklivel járok vidéken a betegeimhez, akár a súlyosabb esetekhez is.
– Számít az idősebb orvosok és a szakdolgozók, esetleg a mentősök csatlakozására is?
– A felhívás valamennyi orvoskollégának szól, így nagy számban jelezték csatlakozási szándékukat szakorvosok – idősebbek – is. Rezidensszövetségként, mint kezdeményezők, egyelőre az orvosok törekvéseit tűztük a zászlónkra. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy más egészségügyi dolgozók is nehéz körülmények között élnek. Megérteném, ha ők is markánsabban fejeznék ki az elégedetlenségüket.
– Hány letétbe helyezett felmondólevélre számít összesen?
– Meggyőződésem, hogy a szükséges számú össze fog gyűlni.
– Mennyire lenne szükség, hogy célt érjenek?
– Erről egyelőre nem szeretnék részleteket elárulni.
– Mit gondol, az akcióval egész intézményeket tehetnek majd működésképtelenné, vagy inkább csak egyes szakmákban várható fennakadás?
– Nem az intézmények működésképtelenné tétele a cél. De ha a felmondónyilatkozatok aktiválódnak, az szökőárszerűen fog átsöpörni a teljes ellátórendszeren. Valamennyi szakma és valamennyi intézmény kilátásait súlyosan fogja érinteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.