Megkerült műfogsor
Éppen tíz éve, hogy belevágtak a szervezésbe, s bár a tagok aligha gondolták, a Misztrál együttes nagymarosi fesztiváljai mára fontos találkozóhellyé váltak. A Regejáró Misztrál-fesztivál lelkét a dunakanyari genius locin kívül a családként összetartó köz
Éppen tíz éve, hogy belevágtak a szervezésbe, s bár a tagok aligha gondolták, a Misztrál együttes nagymarosi fesztiváljai mára fontos találkozóhellyé váltak. A Regejáró Misztrál-fesztivál lelkét a dunakanyari genius locin kívül a családként összetartó köz
Több száz embert kellett kimentenie a vízi rendészetnek az elmúlt két napban a Balatonból. A Kékszalag vitorlásversenyre lecsapó viharos szél miatt sok hajó zátonyra futott, árboctörést szenvedett, felborult vagy elsüllyedt. Senki sem tűnt el, nincs sú
Rebekah Brooks, a Murdoch-birodalom brit cégcsoportjának igazgatója engedett a nyomásnak és lemondott posztjáról; döntését a kormányfő és az ellenzék is elégedetten fogadta. Mindeközben az FBI nyomozásba kezdett az esetleges amerikai visszaélésekkel ka
Gátőrnek lenni életforma, megélni csak jószágtartás mellett lehet belőle. S persze távol mindentől szükség van egy jó feleségre – már csak a magány ellen is. Vadi Gábor három és fél évtized alatt rengeteget gyalogolt a Fehér-Körös mentén lévő töltéseken,
Kedden ugyanaz az amerikai hitelminősítő, amelyet földrészünk politikusai egy héttel korábban szinte összeurópai átokkal sújtottak, a bóvli kategóriába sorolta Írország adósságállományát. Az uniós vezetőknek most nincs idejük arra, hogy elmondják fenntart
Az amerikai gyógyszerügyi hatóság jövőre kötelezővé teszi a képes elrettentő jelzéseket az Egyesült Államokban forgalmazott dohánytermékeken. Ezzel a dohányipar a világ egyik legjelentősebb piacán veszít újabb csatát – gondolhatnánk. Kérdéses azonban e fe
Külön eljárással vélhetőleg még ebben az évben értékesítik a Magyar Honvédség MiG–29-es vadászgépeit. Huszonnégy orosz harcászati repülőgépet adnak el, de az eszközök áráról a szaktárca csak az eljárás lefolytatása után tud nyilatkozni. Értesüléseink szer
Drágult a frank, a tőke menekül az eurótól, a dollártól, és ez a forintnak sem használt. A fejlett államok fülig úsznak az adósságban, és a hitelminősítők most már a korábban érinthetetlennek vélt Egyesült Államokat is visszasorolással fenyegetik. Vála
Filmesztétikai ritkaság megjelentetésére vállalkozott a Brozsek Kiadó Karol Irzykowski esztétikájának első magyar nyelvű kiadásával. A lengyel szerző Balázs Bélával egy időben fogalmazta meg filmtörténeti jelentőségű állításait a mozgóképről – a két elme
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Valójában minden esélye megvan a Fidesznek.
Újabb szankciókat jelentett be a brit kormány.
Eddig közel 400 ezer hallgatónak segített diplomához jutni a konstrukció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.