Nyaralás helyett a Balatonhoz mennek dolgozni az orvosok
A sürgősségi osztályra és a traumatológiára kell a nyári erősítés.
A sürgősségi osztályra és a traumatológiára kell a nyári erősítés.
Szinte véletlenül került Demján Sándor gépére Habony Árpád, a 444.hu szerint nem közös üzleti ügyben jártak Makaón.
Közel 320 milliárd forintnyi taopénz áramlott a látványsportágakba, amelyek nemrég kiegészültek a röplabdával is.
A sürgősségi osztályra és a traumatológiára kell a nyári erősítés.
Szinte véletlenül került Demján Sándor gépére Habony Árpád, a 444.hu szerint nem közös üzleti ügyben jártak Makaón.
Közel 320 milliárd forintnyi taopénz áramlott a látványsportágakba, amelyek nemrég kiegészültek a röplabdával is.
A Fidesz frakcióvezetője nem tud olyan eredményről, „amely megalapozná azt, hogy most vele szakítani kellene”.
A Magyarok Világszövetsége tiltakozik amiatt, hogy a sajtóban a szoborállítás szervezőiként jelentek meg.
Vizsgálgatják, átengedik, majd hazamennek.
A Magyar Nemzet körkérdéséből kiderült: ahány kerület, annyi probléma, és sok helyen nem is csupán a szilárd burkolat hiányzik.
Mondok József egy vadászpanzió építésére nyert 35 millió forintot, de aztán egyszerűen beköltözött.
Tommy Robinsonnak elég sok van a rovásán. Milíciák szervezésére is buzdított, példája pedig ragadós lehet.
A szocialistáknak persze vannak feltételeik, de a Fidesz frakcióvetője szerint támogatják őket, ha nem őrültségek.
Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes riasztónak nevezte, hogy akár 1 millió ember mehet el az országból.
Trócsányi szerint politikai feltételezéseken alapuló kritikákkal egészítette ki végső véleményét a VB.
Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás is elég lehet a leégéshez.
Az elmúlt tizenkét évben ezren távoztak külföldre.
Az elismerést pedig az bizonyítja, hogy Budapesten rendezik meg Kína és a kelet-közép-európai országok harmadik fórumát.
Változik a szabályozás: átírták az élelmiszerkönyvben, mi számít rozskenyérnek. A házikenyér eltűnik.
Az orvosok esetén száz százalék a továbbfoglalkoztatás.
Akár már ősszel végső ítéletet hirdethetnek a „lúgos orvos” perében. Az áldozattal és ügyvédjével beszélgettünk.
Bár átszabják a szervezetet, úgy tűnik, érdemi jogkörei továbbra sem lesznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt vezére a valóság meggörbítésével próbálkozott, de a tények a padlóra küldték.
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.
Azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.