Tornádó volt Bátán
A jelenséget az Időkép egyik olvasója kapta lencsevégre.
A jelenséget az Időkép egyik olvasója kapta lencsevégre.
A gödi otthon bezárását követeli az MDAC nevű nemzetközi civil szervezet.
Indoklásuk szerint az FVB nem várta meg a hasonló kérdésben hozott döntésének jogerőre emelkedését.
A jelenséget az Időkép egyik olvasója kapta lencsevégre.
A gödi otthon bezárását követeli az MDAC nevű nemzetközi civil szervezet.
Indoklásuk szerint az FVB nem várta meg a hasonló kérdésben hozott döntésének jogerőre emelkedését.
Az egyetem nem zár be, de valószínűleg költözni fog – mondta Michael Ignatieff. Szerinte a CEU Orbán vendettájának áldozata lehet.
Drámaian csökken a kormánypárt népszerűsége, 6 százalékkal csökkent a támogatottságuk a szavazók körében.
Arra szólította fel az Országgyűlés tagjait, hogy utasítsák el a törvénytervezetet.
Az NSZKK úgy írt ki közbeszerzést autókra, hogy csak egy típus, és annak egy változata felelt meg.
Állítólag azt mondta: azért nem tegezhetik az MSZP-sek az államfőt, mert „nem őriztek együtt disznót”.
Kósa Lajos és Halász János lex csicskának nevezte a burkolt pártfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot.
A magyarokat alig érdeklik az ingyenes lehetőségek, félő, hogy az idén induló vastagbélrákprogrammal is így lesz.
Egy oltóanyag kifejlesztése 10-12 évet vesz igénybe, egy adag vakcina legyártása pedig 6-24 hónapig tart.
A megkérdezettek 48 százaléka ennek ellenére jó döntésnek tartja az államfő újraválasztását.
Hangosbeszélőn akarnak bekiabálni a Parlamentbe, az ismét esküt tevő államfőnek.
A kormányfő Győr és Dunaszerdahely közé ígért négysávos utat, de a szlovák tervekben ez nem szerepel.
A szocialista párt szerint Gyurcsányék nem tesznek ezért semmit.
A hátrányos helyzetű tanulók nagyobb hányada számolt be bántalmazásról, miközben az életükkel is elégedetlenebbek.
A főpolgármester szerint nagy dolog Budapest hajóját jó irányba mozdítani.
Továbbra is vezetnek a kormánypártok. Emelkedett a bizonytalan választók száma.
Strasbourgig és az Alkotmánybíróságig is elviszik a plakátpiac egyoldalú átszabását.
A közterület-fenntartó eltüntette a hamutartókat a megállók környékéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Rengeteg hely maradt üresen a helyszínen.
Mágori Krisztina munkája az a Tiszában, hogy szidja a kormányt.
A török elnök üdvözölte a kurd felkelők fegyverletételének megkezdését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.