Zaklatási botrány: lemondott az amerikai tornaszövetség több vezetőségi tagja
Rengetegen tettek vallomást arról, hogy az egykori főorvos zaklatta őket.
Rengetegen tettek vallomást arról, hogy az egykori főorvos zaklatta őket.
A magyar–francia duó az Andrea Sestini Hlavácková, Csan Latisha (cseh, tajvani) kettőssel találkozott.
„Ez vicc, huszonéves korban már nem tanítani, tudni kell a védekezést. Hol vannak a magyar tehetségek?”
Rengetegen tettek vallomást arról, hogy az egykori főorvos zaklatta őket.
A magyar–francia duó az Andrea Sestini Hlavácková, Csan Latisha (cseh, tajvani) kettőssel találkozott.
„Ez vicc, huszonéves korban már nem tanítani, tudni kell a védekezést. Hol vannak a magyar tehetségek?”
Magyar sportolók is előkelő helyeket foglalnak el a listán.
A brit sajtó szerint ő lesz a Premier League legjobban kereső játékosa.
Kiállhat akár csupa külföldivel is a Felcsút.
„Abban a pillanatban még nem is tudtam felhőtlenül örülni ennek a rendkívüli hírnek” – mondta Oláh Bence.
Miközben Liu Shaoang Milánóban javíttatja a korcsolyáját, a téli játékokra utazó társai Budapesten tettek fogadalmat.
Csung Hje On hazája történetének első Grand Slam-negyeddöntős teniszezője.
Az Australian Open nyolcaddöntőjében szépen helytállt honfitársunk. Volt, hogy kapaszkodnia kellett a sportág legendájának.
Soha nem futott még év elején 7,68-at 60 m gáton a vb-bronzérmes atléta. A fedett pályás világbajnokság előtt másfél hónappal nem rossz előjel.
Pal Oldrup Jensen két évre kötelezte el magát.
A következő ellenfél az első helyen kiemelt Andrea Sestini Hlavácková, Csan Latisha kettős lesz.
Sokkal emberibbnek tartja férje nélkül Hosszút az úszószövetség krónikása, ám ha az Iron Lady elveszíti „teremtőjét”, nem biztos, hogy lesz visszaút.
Az 52. Super Bowlt február 4-én rendezik Minnesotában.
A második szettben rövidítésre kényszerítette a világklasszist. Végül győzött a rutin. Percről percre követtük az eseményeket.
Kocsis Máté kézis elnök végül csak megvédte a kapitányt. Zsiga Gyula egészen érdekes ötlettel állt elő.
Volt és jelenlegi edzőjét kérdeztük. A 19-szeres Grand Slam-győztes elleni GS-nyolcaddöntőt percről percre követhetik hajnalban az MNO-n!
A magyar játékos az indiai Rohan Bopannával az oldalán nyolcaddöntőbe jutott az Australian Openen.
Az Újpest volt az ellenfél, a miskolci csapat 2015 után másodszor lett MK-győztes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
Sokáig tartotta magát a román csapat, de végül nagy különbséggel nyertek női kézilabdázóink.
Nem áll jól a Tisza Párt elnökének szénája, Magyar Péter telefonlopási ügynek indult története mostanra szuverenitási üggyé vált, ugyanis Magyarország második legerősebb pártjának elnöke a brüsszeli elit által „fogott” ember lett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.