A fogyasztónak csak a kockázat marad
Törvényeink a digitális korszakba léptek, de az elektronikus ügyintézés sikere nem csak a jogszabályokon múlik
Törvényeink a digitális korszakba léptek, de az elektronikus ügyintézés sikere nem csak a jogszabályokon múlik
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Ha még akarunk valamit is, helyre kell állítanunk a politika értelmébe vetett bizalmat.
Félő, hogy az ingyenpénz kiöli az emberekből a kezdeményezőkészséget.
A britek eljárása csak tovább szítja a feszültséget a NATO és Oroszország között.
A jelszó lesz az új útlevél, az emotikon pedig a XXI. századi lingua franca?
A vámháború-fenyegetéssel önkéntes exportkorlátozásra szeretnék kényszeríteni Pekinget.
A csalás sosem csak annyi, hogy felénk lejt a pálya. Amikor visszaélünk az erőfölényünkkel, mi is csúszni kezdünk.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.