Elrántotta a kormányt egy sávváltás miatt, komoly következményei lettek a kapkodásnak

Egy teljesen hétköznapi forgalmi helyzetből lett baleset az autópályán, cserbenhagyással súlyosbítva.

2026. 02. 24. 9:12
Forrás: Facebook/MKIF Zrt.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tanulságos felvételt tett közzé az MKIF, melyen az egyik jármű a külső sávból tartott a középsőbe, a másik pedig már ott volt, és hátrébbról érkezett. Utóbbi sofőrje észlelte, hogy mellette sávváltás történik – ettől megijedt, hirtelen kormánymozdulatot tett, az autója instabillá vált, megcsúszott és a szalagkorlátnak ütközött. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A hibás, elsőbbséget nem megadó másik autós először lassított a középső sávban, majd egyszer csak továbbhajtott. Mindezt azután tette, hogy a balesetet szenvedett autó keresztben áthajtott előtte, elmulasztva segítségnyújtási kötelezettségét. Ezen a linken tekintheti meg a videót. 

Autópályán különösen fontos, hogy:

  • tartsunk megfelelő oldaltávolságot,
  • jelezzük időben a szándékunkat,
  • ellenőrizzük a holtteret,
  • pánik helyett stabil kormánymozdulatokat tegyünk.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.