Kukásautó előtt satufékezett a türelmetlen furgonos Budapesten + videó

Három történet, három pillanat, amikor centiken, reflexeken és higgadtságon múlt, hogy nem lett belőlük súlyos baleset.

2026. 02. 27. 10:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai válogatás első jelenete adja a cím apropóját is: amikor valaki elfelejti, hogy több tonnás járművek között lavíroz, és azt hiszi, hogy a fizika majd alkalmazkodik hozzá. Az első felvételen egy Opel sofőrje már a kanyarban láthatóan türelmetlen. A beküldő így fogalmazott: „az opeles már kanyarodás közben hallható, hogy rádudál a taxira, gáz-fék kombóval próbálja is gyorsabb haladásra ösztönözni. A kanyarodás végeztével meglátta a rést a taxi és a szemétszállító között, és egy gyors irányváltással be is vágott a hatalmas jármű elé”.

A történet itt még nem ér véget. Az Opel vezetője a sávváltás után azonnal satufékezett a több tonnás szemétszállító előtt, vélhetően azért, mert még egy sávot jobbra akart menni, de ott jött egy Skoda. „A szemétszállító sofőrje reflexből félrekapta a kormányt és felém rántotta a teherautót. Szerencsére lemaradtam kicsit és így »csak« elém vágott ki a sávomba, és nem kapott minket telibe” – tette hozzá a beküldő.

A második videóban ismét egy nehéz jármű a főszereplő, de itt a kamion sofőrjének higgadtságán múlt minden. A beküldő röviden, de lényegre törően írta le a helyzetet: „a kamion vezetője jó reakcióinak köszönhetően a baleset elmaradt, csak dudálás volt” – írta meg a felvétel beküldője Miskolcról.

A harmadik felvétel a 22-es úton készült. Egy hajmeresztő előzésbe kezdett a lexusos, a szemből érkező pedig behúzódott a buszmegállóba, így sikerült elkerülnie a frontális karambolt.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.