„Mindenki láthatta, hogy 11-es volt” – a Honvéd edzőjét szétfeszítette az ideg
A kispestiek egy jogosnak tűnő büntetőt kérhetnek számon a játékvezetőn és a VAR-on
A kispestiek egy jogosnak tűnő büntetőt kérhetnek számon a játékvezetőn és a VAR-on
A kispesti ikon szerint a tulajdonosoknak is részük van abban, hogy a csapat kiesett az NB I-ből
A Debrecen magabiztos győzelemmel lett harmadik, a kispestiek vereséggel búcsúztak az élvonaltól.
A kispestiek egy jogosnak tűnő büntetőt kérhetnek számon a játékvezetőn és a VAR-on
A kispesti ikon szerint a tulajdonosoknak is részük van abban, hogy a csapat kiesett az NB I-ből
A Debrecen magabiztos győzelemmel lett harmadik, a kispestiek vereséggel búcsúztak az élvonaltól.
A szlovén versenyzőnek az emelkedőn leesett a lánca, de így is ő nyeri meg az idei Giro d’Italiát.
A Ferencváros visszavonultatta a női kézilabdacsapat szezon végén távozó csapatkapitányának, Szucsánszki Zitának a mezét.
A verseny célja az, hogy mindenki számára elérhető legyen az amatőr szabadidős kikapcsolódás biztosítása.
Max Verstappen a legvégén megelőzte a spanyol pilótát, aki nem bosszankodik.
A bajorok nagy köszönetet mondhatnak a Mainznak, amely elgáncsolta a legnagyobb vetélytársukat.
Földünk legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsa már több mint háromszáz hegymászó életét vette el.
A francia születésű honosított magyar válogatott futballista nyolc év után megy el Fehérvárról.
Hódy László a magyar és ausztrál válogatottként is szerepelt olimpián, az 1955-ös Eb-n aranyérmet nyert.
A nyomozónak készülő, államvizsga előtt álló Gulyás Michelle igazoltan hiányzik az öttusázók ankarai Világkupa-döntőjéről.
Most már a keresést végző serpák biztonságos visszatérése lett a legfontosabb szempont.
A magyar bajnoknál lassan bevett gyakorlattá válik, hogy a vetélytársaitól is igazol.
Ha van német futballista, akinek annyi balszerencse után kijár a siker, akkor az a Dortmund legendája.
A női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four előestéjén kezdődik a férfi NB I bajnoki döntője.
A budapesti szálláshelyekért is megindult a roham, a tavalyi időszak adataihoz képest megduplázódott a foglalások száma.
A norvég csatár elárulta, ki a legjobb labdarúgó barátja, és mivel foglalkozna, ha nem futballozna.
Az argentin klasszis hamarabb visszatérhet a Camp Nou-ba, mint azt a legtöbben gondolhatták.
Talán az utolsó meccsét játszotta az NB I-ben a dobogóról lemaradt Paks volt válogatott csatára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Indiana Pacersnek és az Oklahoma City Thundernek már csak egy esélye van, hogy beírja magát az NBA történelemkönyvébe.
Az új olasz szövetségi kapitányt korábbi világ és Európa-bajnokok is segítik.
A tikkasztó hőség miatt már a mostani klub-vb-n is panaszkodnak a játékosok és a szurkolók.
Noha az első félidőben még vezetett a japán Urava az Inter ellen, végül az olaszok örülhettek.
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Irán legfelsőbb vezetőjének egyik főtanácsadója figyelmeztetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.