Százezrek ünnepelték az államalapítást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több százezer ember kísérte figyelemmel az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából tartott budapesti tűzijátékot a pesti és a budai rakpartokról.

KA
2012. 08. 20. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 25 percig tartó tűzijátékot hosszú tapssal köszönték meg az emberek, akik közül sokan érkeztek az ország távoli pontjairól is, hogy részt vegyenek az egész nap zajló budapesti ünnepi rendezvényeken.


A szervezők közlése alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfő este úgy tájékoztatott: több mint félmillióan nézték az ünnepi tűzijátékot a Duna-partról. A tűzijáték alatt rendkívüli esemény nem történt. Mint írták, az idei tűzijáték során harminc pirotechnikus közreműködésével ötezer bombát és további tizenötezer egyéb pirotechnikai látványelemet lőttek fel mintegy négyezer-ötszáz csőből, és összesen körülbelül harminc kilométer hosszú vezetéket használtak fel.

Százezrek az utcákon

A hétfő esti tűzijáték volt az államalapítási ünnepség záróeseménye. A fényparádé befejeztével több százezer ember gyalogosan indult hazafelé, teljesen megtöltve a Dunához vezető főbb utakat, és sokan ültek le a vendéglátóhelyek teraszaira is.

A hőség ellenére rengetegen vettek részt a budapesti rendezvényeken a nap folyamán: a Clark Ádám téren családok szórakoztak együtt, a vízi- és légiparádé mellett a Magyar ízek utcája is várta a közönséget, a Parlamentben pedig nyílt napot tartottak. A Magyar ízek utcájában 300 ezren jártak, a Parlamentet 14 ezren keresték fel, az olimpikonok köszöntésén, a Puskás-stadionban 15 ezer ember vett részt. Az ünnep alkalmából tartották meg Debrecenben a hagyományos virágkarnevált, amelyre több mint százezer látogató érkezett.

Nem volt több riasztás a szokásosnál

A hétfői állami ünnepi rendezvények helyszínein összesen 129 embert kellett ellátniuk a mentőknek – tájékoztatott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn késő este. A rendezvények látogatói közül a nap folyamán összesen 15 embert szállítottak kórházba. Győrfi Pál azt mondta: rendkívüli esemény nem történt, jellemzően ájulásos rosszullétek, kisebb sérülések fordultak elő. A nappali kánikula és a tömegrendezvények ellenére országszerte sem volt a szokásosnál több riasztása az Országos Mentőszolgálatnak – tette hozzá a szóvivő.

Az augusztus 20-ai események – összefoglaló

A Szent Jobb-körmeneten több ezren vettek részt, a szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek arról beszélt, hogy az evangéliumot a kor nyelvén kell hirdetni.

Navracsics Tibor Királyszentistvánon hangsúlyozta: az államiság a legnagyobb garancia arra, hogy a magyar nemzet meg tudja őrizni önazonosságát. A politikus szerint a független állammal rendelkező nemzet az, amely biztosítani tudja túlélését.

A nemzeti összefogás és együttműködés szükségességét hangsúlyozták a csehországi magyar szervezetek képviselői hétfő este Prágában, a Szent István-napi közös megemlékezésen.

Szent István és Eger egyaránt áldozatot hozott a nemzetért: előbbi keresztény országgá tette Magyarországot, Dobó István és harcostársai pedig a törökök megállításával megvédték Szent István örökségét – jelentette ki L. Simon László.

A Muravidéken, Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban és a Felvidéken egyaránt rendeztek ünnepségeket a Szent István-nap alkalmából a hétvégén és hétfőn.


Az emberi jóságra hívta fel a figyelmet Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a magyarok kenyerének megszegése és az állami ünnepség alkalmából tartott városi rendezvényen Pécsen.

Néhány honfitársunk kiemelkedő tettei előtt, és így végső soron a saját civilizációnk, saját gyökereink, saját múltunk előtt hajtunk fejet – mondta el Kövér László házelnök a Parlamentben, ahol augusztus 20-a alkalmából rangos állami kitüntetéseket adtak át hétfőn. A Magyar Érdemrend nagykeresztjét életművéért Jókai Anna Kossuth-díjas író, esszéista vehette át.

Kárpátalja magyarsága hétfőn ünnepi rendezvényekkel emlékezett meg Szent Istvánról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Aknaszlatinán, a római katolikus templom kertjében felállított Szent István-szobornál tartotta központi ünnepségét.

Légi- és víziparádé, nosztalgiavillamos és nyílt nap a Parlamentben – több tízezren voltak kíváncsiak az ingyenes állami rendezvényekre. Sokan vidékről vagy a határon túlról utaztak a fővárosba.

Balog Zoltán szerint Szent István megteremtette a kereteket, és egy eszmével, a kereszténység eszméjével kötötte össze.

Az idén kilenc határon túli magyar szervezet és személyiség kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat , amelyet Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna adott át.

István rendet teremtett, amely azonban nem a diktatúrák, hanem a normák érvényesülésének rendje volt – minderről Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője beszélt.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a város ünnepségén annak a véleményének adott hangot, hogy Szent Istvánnak akkoriban szokatlan eszközökkel kellett élnie, amelyek eredményeként egy törzsszövetségi államból keresztény államot hagyott utódaira.

Augusztus 20-án a magyarság nemcsak az államot megálmodó és megteremtő nagy királyát, Szent Istvánt, hanem a saját fennmaradását is ünnepli – jelentette ki Lázár János hétfőn Hódmezővásárhelyen.

Viktor Janukovics ukrán elnök az államalapító Szent István ünnepe alkalmából üdvözölte Áder János magyar államfőt – közölte az ukrán elnöki hivatal.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a tisztavatáson arról beszélt, hogy augusztus 20-a az összetartozás ünnepe, mert van közös múltunk és jövőnk. „Magyar katonák, honvédek nélkül nem állhat meg a haza, honvédtisztekre mindig szükség lesz, és készen kell állniuk a kihívásokra.”

Áder János köztársasági elnök szerint a magyar állam XXI. századi sikeréért a nemzet tagjainak ma is úgy érdemes magukra tekinteniük, mint valódi alkotóira, újraalapítóira államunknak.

A Himnusz hangjaira Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg hétfőn Budapesten, a Kossuth Lajos téren a központi állami ünnep.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.