Végső búcsút vettek Zwack Pétertől

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több százan kísérték utolsó útjára Zwack Pétert, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatóját kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben.

WL
2012. 08. 21. 14:20

A temetés után a Zwack család a Zwack Unicum Nyrt. székházában fogadja a vállalat dolgozóit és partnereit Zwack Péter közös búcsúztatásán.

Egy kalandos életút

Zwack Péter 1927-ben született Budapesten. 1946-ban felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karára, de emellett a családi gyárban is dolgozott. Később apja tanácsára elhagyta az országot, először Olaszországba, majd az Egyesült Államokba emigrált, ebben a két országban végzett közgazdasági tanulmányokat. 1952-ben a connecticuti New Havenben egy alkoholimportőr cég menedzsere, majd 1954-ben egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa lett. 1970-ben elhagyta az Egyesült Államokat, Bécsbe ment a családi vállalat irányítása érdekében. 1972-ben visszatért Olaszországba, először Genovából, majd Velencéből és Firenzéből irányította a céget.

1987-ben hazajött Magyarországra, majd 1989-ben létrehozta a Zwack Unicum Budapest Kft.-t. 1991-ben a cég privatizálta a Budapesti Likőripari Vállalatot, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, melynek társtulajdonosa és az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban visszavonult a cégvezetéstől, helyét legifjabb fia és legifjabb lánya vette át.

Zwack Péter 1990 és 1991 között Magyarország washingtoni nagykövete volt. 1992-ben a Liberális Polgári Szövetség–Vállakozók Pártja elnökévé választották. 1994-ben választási szövetséget kötöttek az SZDSZ-szel, a Fidesszel és az Agrárszövetséggel, amelynek értelmében a négy párt közös jelöltjeként indult Kecskeméten, ahonnan bejutott az Országgyűlésbe, amelyben akkor ő volt az egyetlen független képviselő. 1998-ban az SZDSZ által támogatott független képviselőjelölt volt, de mandátumot nem szerzett. Ugyanebben az évben belépett az SZDSZ-be. 1999-ben a párt országos tanácsának, majd ennek elnökségének a tagja volt. 2000-ben a párt ügyvivőjévé választották, a posztot 2003-ig viselte. 2002-ben pártja országos listáján újra bejutott az Országgyűlésbe, de fél évvel később lemondott mandátumáról. 2010-ben, a pártfelülvizsgálat során nem újította meg tagságát.

Zwack Pétert 85 éves korában Olaszországban érte a halál, tudatta a Zwack Unicum Nyrt. augusztus 5-én.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.