Nem jött ez persze váratlanul, Gyurcsány ezt lebegtette már mindenféle rendezvényen országértékelőtől kezdve a szocialistáknak keresztbetevő alternatív kampányrendezvényein. Október 22-én azonban már annyira biztosnak látszott, hogy megtörténik a nagy bejelentés, hogy ketten akkreditáltunk az angyalföldi arénába (pontosabban négyen, hiszen két videós kollégánk is csatlakozott).
„Sajtójegyünk” a páholyba szólt, ami két okból is problémásnak ígérkezett. Először is, ha az ember szubjektív beszámolót ír, akkor sokkal jobb elvegyülni a köztársaságpárti derékhad B-közepében, mint félrevonulni egy sarokba. Székünk viszont nem volt, úgyhogy azt – ahogy írtuk is – csak biztonsági őrökkel folytatott smúzolások árán sikerült szerezni. Bucsy kollégával össze is tákoltuk az MNO információs központját: laptop a töltőn, mobilnet élesítve, szerkesztői felület megnyitva. És akkor bevonult a karizmatikus exminiszterelnök a stábjával és szokásos lendületével, amit a fotósok és operatőrök értelemszerűen hátrálva kívántak megörökíteni: na ennek a rohamnak látta kárát a mi főhadiszállásunk. Székeink felborítva, kabátjaink megtaposva: stílszerű lett volna ott és akkor vásárolni egy Feri Come Back- és egy No Pasarán-pólót, de ettől eltekintettünk.
A második ok, amiért a földszintet választottuk, ennél sokkal prózaibb: mire feljutottunk a kakasülőre, már nem volt szabad konnektor, az esemény viszont akkumulátorpróbálóan hosszúnak ígérkezett, az MSZP-kettészakadást pedig szerettük volna minél előbb megosztani olvasóinkkal; ezt meg is tettük, a többi – ahogy mondani szokás – történelem. Gyurcsány Ferenc a konkrét és egyértelmű bejelentés előtt egy sokszorosan összetett mondata közben utalást tett arra, hogy az ő MSZP-tagsága nagyjából ezekben a percekben ér véget. Akkor Bucsy kolléga már legépelte, hogy kettészakadt a szocialista párt, a gyurcsányista hívek részéről pedig ekkor egy aggódó sóhaj hallatszott. Hallatszik azóta is, legyen szó a saját frakciójukról, az Avas jövőjéről vagy a demokrácia állapotáról. Igaz, egyre halkabban.
