Orbán: Senkit sem érhet semmilyen bántódás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarországhoz méltatlannak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a jobbikos Gyöngyösi Márton egy héttel ezelőtti felszólalását a parlamentben.

KA
2012. 12. 03. 16:42

Lukács Zoltán (MSZP) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Századvég-csoport között létrejött, összesen 3,1 milliárd forint összértékű, például szakpolitikai tanulmányok, sajtófigyelés és -elemzés elkészítésére vonatkozó keretszerződésekről kérdezte a miniszterelnököt. Az ellenzéki politikus szerint ezek a tanulmányok, projektek átláthatatlanul, titokban készülnek, és – mint hozzátette – nem ismertetik őket a nyilvánossággal, holott pedig ez szükséges lenne. Válaszában Orbán elmondta, hogy míg a szocialista kormányok 18 milliárd forintot költöttek el ilyen tanulmányok elkészíttetésére, addig a jelenlegi kabinet eddig körülbelül hárommilliárd forintnál tart.

A jobbikos Volner János azonnali kérdésében úgy vélekedett, hogy töretlenül folytatódnak a megszorítások, csakúgy, mint a szocialisták idején. A kormányváltás óta idén októberig 1506 milliárd forinttal nőtt az ország államadóssága, miközben a kormány „felélte” a magán-nyugdíjpénztári vagyon 90 százalékát is – ismertette. Orbán reagálásában ismét kijelentette: kormánya nem hajlandó további lakossági megszorításokat végrehajtani, a nyugdíjak reálértékét pedig megőrzik. Jelezte, hogy az államadósságot a nemzeti össztermékhez kell viszonyítani.

A miniszterelnök egyúttal közölte, hogy az adósságcsapdából való kiszabadítás több lépésből áll: ezek között van az államadósság csökkentése, a családok, az önkormányzatok, majd az egyetemek és sportszervezetek adósságának leszorítása, a következő félévben pedig a devizában eladósodott vállalkozásoknak kínál majd ilyen programot a kabinet.

A hétfői azonnali kérdések óráját az MNO folyamatosan követte, cikkünket bővebben itt olvashatják>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.