Oroszország lehet a kulcs a keleti nyitásban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Martonyi János szerint Oroszország a magyar keleti nyitás stratégia egyik kulcsfontosságú célországa.

KG
2013. 02. 28. 18:26

A két ország gazdasági kooperációjának motorja a magyar–orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság – írta. Kifejtette, a bizottság társelnökei, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszter múlt hétfőn találkozott Moszkvában, a bizottság következő ülését pedig a közeljövőben tartják Budapesten.

Hangsúlyozta, a kétoldalú gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeken túl fontos a kulturális kapcsolatok erősítése, az oktatási együttműködés bővítése is. A tervek szerint 2014 őszén Magyarországon orosz kulturális évadot, míg 2015 őszén Oroszországban magyar kulturális évadot rendeznek. Megjegyezte, jövőre Magyarország lesz a moszkvai nemzetközi könyvvásár díszvendége, és 2014 a magyar könyv éve lesz Oroszországban. A tárcavezető kitért arra is, hogy jelenleg szociális biztonsági megállapodást, kormányközi jogsegélyegyezményt, valamint a nemzetközi bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködésről szóló megállapodást készítenek elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.