A Kónya-szimpatizánsok sem kímélik az akciót a Szolidaritás Facebook-oldalán. „Ez így butaság volt. hungarocell szobordöntés? mi ez, gimnáziumi diákigazgató választás?” – véli egyikük. Egy kommentelő egészen új összeesküvés-elmélettel állt elő csalódottságában: „szerintem Bajnait körülvevő kommunikációs "szakemberek" direkt járatják le. Nagyon sajnálom.” Akad, aki eddig volt Szolidaritás-párti volt, de a továbbiakban nem kíváncsi a társaságra. „Ezzel a hétvégi "döntésükkel" elvesztettek! Visszavonom a "lájkomat".”
Az MSZP-nél láthatóan kiverte a biztosítékot a Clark Ádám téri döntögetés. Tóbiás József az ATV-ben azt mondta, „mindenféleképpen beszélni kell Gordonékkal, mert ha mi szövetségesek vagyunk, akkor egy ilyen helyzetben kell, hogy konzultáljunk előre, hogy tájékoztassanak minket arról, mi fog történni”. Az MSZP frakcióigazgatója személyesen elhatárolódott a történtektől, és rögzítette, ilyen többet nem fordulhat elő. „Aki döntögetnie akar, az nem tud kormányt alakítani” – tette hozzá Tóbiás.
A szocialista politikus hétfőn a T. Házban is kifejezte ellenérzését az ügyben. Az MSZP-s frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában utalt a Bajnai-féle rendezvény vállalhatatlan cselekményére, „leváltani fogjuk és nem ledönteni” a kormányt – mondta. Pártja nevében nyomatékosította, nem kívánnak a hétvégihez hasonló eszközzel élni a jövőben. Rétvári Bence KIM-államtitkár a hétvégi történést szintén vállalhatatlannak nevezte, mondván, „a Jobbiktól is durva kör lett volna”. Egyszersmind megemlítette, hogy az MSZP-vel szövetséges formáció vezetőinek tudniuk kellett arról, hogy mi történik majd az esemény végén. Kijelentette továbbá, hogy a szocialisták 2010 óta felépített hungarocell-ellenségekkel küzdenek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!