A Hvg.hu szerint a DK elnöke a hatodik helyet kaphatja a listán, mert így már nem kell feltüntetni nevét a szavazócédulákon. Mint írják: a DK elnöke szeretné, ha Mesterházy Attila és Bajnai Gordon mögött a harmadik helyen szerepelne a listán. Ugyanakkor úgy tudják, az MSZP-ben az is felmerült, hogy Gyurcsány a hatodik legyen: ez még biztos befutó hely, de a választási törvény értelmében az országos lista szavazólapján csak az első ötöt kell feltüntetni, így arról már éppen lecsúszna a volt kormányfő.
A DK nem kommentálja a kiszivárgó híreket. A bukott kormányfő sem szólalt még meg nyilvánosan, de a DK-tagoknak küldött levele szerint a pártok támogatottsága alapján szeretné újraosztani a listás és egyéni helyeket.
Kónya Péter, az Együtt–PM társelnöke pénteken közölte: szerinte a tárgyalásokon nem megkerülhető kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a harmadik helyet kapja-e a közös listán. A politikus kérdésekre válaszolva elmondta: a pártszövetség létrehozásakor hittek abban, hogy önállóan is megnyerhetik a választásokat, ám a politikai realitás azt mutatja, hogy csak összefogással érhetik el Orbán Viktor leváltását. Kónya úgy vélekedett, hogy a DK-val történő együttműködés során félre lehet tenni az elmúlt időszak sérelmeit, hiszen több a közös bennük, mint ami elválasztja őket.
Sok konfliktus fog még előjönni a következő hetekben, hiszen a szocialisták már összeállítottak egy választási listát, többek helyéről így újraindul majd az osztozkodás – jelentette ki Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezető elemzője az újrainduló ellenzéki tárgyalásokról a Kossuth rádió reggeli műsorában. Szerinte az ellenzék a mostani stratégiával egyet előrelépett ugyan, kettőt azonban hátra.
Egy gyűlölködő baloldali kampányban nem fog részt venni a szociáldemokraták pártja – jelentette ki a Magyarország élőben című műsorban csütörtökön Schmuck Andor, a szervezet elnöke. „Arról nem beszélünk, ami az emberek problémája, arról nem beszélünk, hogy egyébként mit lehetne másképp csinálni, hogyan lehetne jobban csinálni, mi fog történni április 7-e után, hogyha bármilyen összefogás lehetőséget kap arra, hogy mondjuk kormányt alakítson – fogalmazott Schmuck.
Juhász Péter, az Együtt–PM másik társelnöke január 9-én közleményben erősítette meg, hogy nem szerepel olyan listán, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap. A politikus felajánlotta lemondását az őt delegáló platformnak a Bajnai Gordon vezette szövetség társelnöki posztjáról.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!