Megmaradtak azonban a tetemes tartozások, több mint egymilliárd forintról van szó. A gyulai irodájukból a villanyórát is leszerelték a be nem fizetett közüzemi számlák miatt. A település ezek mellett 700 ezer forintot volt kénytelen kiadni, hogy rendbe hozzák a lelakott ingatlant. Gyula mellett azóta további hét vidéki településről és öt fővárosi kerületről derült még ki hasonló, nem is beszélve a pécsi ügyről.
Egyrészt vannak a be nem fizetett számlák – amikor a Magyar Nemzet erről kérdezte Kuncze Gábort, ő egyszerűen lecsapta a telefont –, másrészt van egy jelentős, 1,1 milliárd forintos, állami kezességvállalással folyósított, a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelük, amelyből egyetlen forintot sem törlesztettek eddig. Összesítve: az SZDSZ tartozik a magyar államnak, a Magyar Fejlesztési Banknak, több szolgáltatónak, egy társasháznak, több piaci cégnek és önkormányzatnak. Mint a Pesti Srácok összefoglalójából kiderül, az SZDSZ nagylelkű segítségként a kialakult helyzetben csak annyit tudott tenni, hogy felajánlotta segítségét az egykori székházak értékesítéséhez.
Reaktiválták tehát az SZDSZ-eseket a Gyurcsány-listán. Azokat, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy a párt milliárdos tartozást hagyott maga után. Fodor Gábor, a Magyar Liberálisok pártjának vezetője a Gyurcsány-lista 4. helyén szerepel, Szabadai Viktor, a párt utolsó elnöke a 70.-en, Boruzs András, a párt utolsó gazdasági elnöke az 56. helyen szintén a Liberálisoktól. Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke a szigetszentmiklósi egyéni körzetben próbál majd mandátumot szerezni április 6-án.
A Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén vette nyilvántartásba az első országos listát az áprilisi országgyűlési választásra, a Fidesz–KDNP közös listáját.
A kampánnyal kapcsolatos szabályokról bővebben itt olvashat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!