Összeállt a balliberális tábor, mégis le van maradva

Pártok erőviszonyai ma, és a korábbi ciklusok hasonló időszakában. Óriási tévhitet oszlat el az MNO.

2014 januárjában hosszú idő után létrejött a sokak által biztosra vett MSZP–Együtt–PM–DK közös lista és egyénijelölt-állítás. A korábbi hónapokban az MNO által közölt havi közvélemény-kutatásokról szóló elemzésekben mindig feltüntettük, hogy a három erő hogyan szerepelne, ha a mögöttük lévő támogatottságokat összeadnánk, de mostantól kezdve a különféle intézetek is közlik majd ezeket az adatokat legkésőbb áprilisig.

A mögöttünk hagyott hónapban a Századvég Intézet is kétszer közölt támogatottsági adatokat, amelyeket az összesítésben is figyelembe veszünk majd. Először arról írtak, hogy a biztos szavazó pártválasztók között a kormánypárt támogatottsága 52, a balliberális tömbé 30, a Jobbiké 14, míg az LMP-é 3 százalékon állt. Január végén azt közölték, hogy a biztos szavazó pártválasztók között a kormánypártok támogatottsága 51 százalék, a balliberális összeborulásé pedig 28 százalék. A Jobbikra a biztos szavazó pártválasztók 14 százaléka voksolt volna, az LMP-re 6 százalék.

A Nézőpont Intézet mérése szerint a Fidesz–KDNP a biztos szavazók körében 48, a Gyurcsány-lista 35, a Jobbik 12, az LMP pedig 3 százalékon állt. Az Ipsos kutatásából az derült ki, hogy a kormánypártok 48, a balliberális ellenzék 37, a Jobbik 11, az LMP pedig 3 százalékon állt a biztos szavazók körében. A Tárki azt közölte, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz–KDNP 50, a baloldali összeborulás 33, a Jobbik 14, míg az LMP 2 százalékon állt.

Összességében a biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP 49,8, a balliberális tábor 32,6, a Jobbik 13, míg az LMP 3,4 százalékon állt. Első ránézésre nagyon impozánsnak tűnik a kormánypárti előny, de még mindig nagyon magas a bizonytalanok aránya, akik komolyan átrajzolhatják a politikai erőviszonyokat. Ahhoz, hogy szélesebb spektrumban értelmezzük a mostani eredményeket, érdemes megnézni, hogy a korábbi ciklusok hasonló időszakában hogyan is álltak a pártok közötti erőviszonyok.

1994 januárjában bő négy hónappal a második szabad parlamenti választás előtt a felmérések már egyértelműen mutatták, hogy a szocialista párt a voksolás egyik legnagyobb esélyese, és egyben jó esélye volt arra, hogy megszerezze az abszolút többséget. A Szonda Ipsos adataiból az derült ki, hogy a teljes népesség körében az MSZP 18, a Fidesz 12, az SZDSZ 9, az MDF 8, az FKGP 5, a KDNP 4 százalékon állt. A Magyar Gallup Intézet szerint az MSZP 32, az MDF, a Fidesz és az SZDSZ 15-15 százalékos támogatottságot tudhatott magáénak a biztos szavazók körében.

16 évvel ezelőtt szintén bő négy hónappal a parlamenti voksolás előtt a Gallup Intézet adatai szerint a biztos szavazók körében az MSZP 36, a Fidesz–MPP 26, az FKGP 18, az MDF és az SZDSZ pedig 7-7 százalékon állt. A Szonda Ipsos a teljes népesség körében az MSZP–SZDSZ kettősnek 27, míg Fidesz–MDF–FKGP hármasnak 28 százalékot mért. Bár a szocialisták vezettek, mégis az ellenzéki szavazók voltak többségben, és a pártok közötti távolság lényegesen kisebb volt, mint ami ma a baloldali összeborulás és a Jobbik között van.

2002 januárjában a Szonda Ipsos a biztos szavazók körében az MSZP-nek 44, a Fidesz–MDF-nek 38, az SZDSZ-nek 6, míg a MIÉP-nek 5 százalékos támogatottságot mért, ami viszonylag magabiztos balliberális győzelmet vetített előre áprilisban. A Medián a biztos szavazók körében 45 százalékos MSZP-, 40 százalékos Fidesz–MDF-, és 5 százalékos SZDSZ-támogatottságot mért. Mindét adat egyértelműen cáfolja azt a napjainkra teljesen elfogadottnak számító toposzt, hogy a 2002-es választások előtt a Fidesz vezetett volna, sőt a januári adatok fényében pont az akkori kormánypárt tudott javítani korábbi kedvezőtlen helyzetén.

2006 januárjában a Szonda Ipsos adatai szerint a biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP 45, az MSZP 43, míg az SZDSZ 4 százalékon állt. Egy akkori választáson a jobbközép ellenzék győzött volna, de mint ismert, végül áprilisban maradt a Gyurcsány–Kuncze-koalíció. Hasonló eredményt láthattunk a Mediánnál is, ahol a Fidesz–KDNP 47, az MSZP 44 százalékon állt. Nyolc évvel ezelőtt tehát az ellenzék vezetett minimális előnnyel, de végül mégis az MSZP–SZDSZ-koalíció örülhetett.

Négy évvel ezelőtt már gyakorlatilag teljesen lefutott volt a verseny, amit az összes közvélemény-kutató előre is jelzett, mégis érdemes egy azóta sem vizsgált jelenségre fölhívni a figyelmet. A Tárkinál a Fidesz–KDNP kontra MSZP verseny akkor 62:22-re állt, míg az Ipsosnál 63:21-re. Ezzel szemben az áprilisi választáson a Fidesz csupán 52 százalékot szerzett, ami bő tíz százalékkal kevesebb volt, mint amit a felmérések mutattak. Persze ezt lehet azzal magyarázni, hogy a választás már lefutott, így az akkori ellenzéki párt hívei inkább voksoltak más erőkre, de a mostani eredmények fényében ezt egyben figyelmeztetésnek is kell vennie a Fidesz–KDNP-nek.

Az elmúlt öt parlamenti választás előtti erőviszonyok alapján kijelenthető, hogy kormánypárt még nem állt olyan jól, mint most. Bár 1998-ban a szocialisták viszonylag magabiztos fölénnyel vezettek, de a kétfordulós választási rendszer miatt a balliberális kormánnyal szembeni szavazók a második körben egy erő mögé tudtak besorolni. A januári eredmények alapján egyedül 2006-ban tudott vert helyzetből fordítani az éppen aktuális kormány. Az április 6-i választások mindezek ellenére egyáltalán nem tekinthetők lefutottnak, főként a bizonytalanok nagy száma miatt, és az új választási rendszerből fakadó eddig nem ismert tényezők miatt.