Simon-ügy: még súlyosabb a gyanú

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Felbujtóként való közokirat-hamisításra, öt rendbeli hamis magánokirat-felhasználásra és lényegesen nagyobb vagyoni hátrány okozására módosították a korábbi gyanúsítást.

KA
2014. 05. 21. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simonnak a salzburgi Bankhaus Spänglernél, a grazi Bankhaus Krentschkernél és a zürichi UBS AG Banknál is voltak számlái, amelyeken nagy összegű, esetenként akár az egymillió eurót is elérő készpénzes be- és kifizetéseket bonyolított le.

Február 4-én a Magyar Nemzet írt elsőként arról, hogy Mesterházy azóta lemondott helyettese, Simon évek óta hatalmas összegű, csaknem 250 millió forintnyi devizát parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján, amelyet nem tüntetett fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem. Mint arról a Hír Televízió beszámolt, ezenfelül 75 millió forint értékű valutát helyeztetett el egy fővárosi bankfiókban. A nyomozóhatóság közlése szerint Simon egy régebbi ismerősét kérte meg arra, hogy a más nevére szóló, de a politikus saját személyi adatait tartalmazó hamis útlevél felhasználásával nyisson neki számlát. Az útlevelet Simon Gábor fényképével állították ki egy bizonyos Gabriel D. bissau-guineai állampolgár részére. Az MNO úgy tudja: a Gábriel D. a Gabriel Derdák rövidítése, Simon Gábor a hamis útlevélben édesanyja, Derdák Erzsébet vezetéknevét használta. Az Index korábban azt írta: a hamis okmány Welsz Tamás páncélszekrényéből került elő házkutatás során.

Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják. A bíróság úgy véli, alapos a gyanú, hogy a vádlott megszökhet, meghiúsíthatja a bizonyítási eljárást, és fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

Május 12-én a Fővárosi Törvényszék megszüntette előzetes letartóztatást, és egyúttal elrendelte a volt politikus házi őrizetét. Az időközben hazaérkezett Simon a Hír TV-nek azt mondta, a nyilvánosság elé áll, de erre azóta sem került sor. Egykori jobbkeze százmillióinak eredetét Mesterházy Attila szocialista pártelnök sem segít felderíteni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.