A választási kampányokban pedig megmutatkoztak ezek a szervezeti hiányosságok, a többi között nem állt rendelkezésre az az aktivistahálózat, amivel a Fidesz rendelkezik. Ebben a helyzetben az MSZP kifejezetten gyenge mozgósító kampányt folytatott az országgyűlési választások után is – állapították meg.
A Nézőpont Intézet szerint az MSZP mindig akkor volt sikeres, amikor a belső platformok képesek voltak a kiegyezésre. Ezek a kompromisszumok vezettek a 2002-es és 2006-os országgyűlési sikerhez is. Mesterházy azonban az erőcsoportok meggyengítését tűzte ki célul, részben sikerrel – írták. Az országos politikából kiszorult vonal ugyanakkor veszélyt jelent az MSZP egységére nézve – tették hozzá.
Gyurcsány pártjának látszólagos megerősödése új helyzetet teremtett a baloldalon, és először kerültek komoly versenyhelyzetbe a baloldali térfélen a szocialisták. Ugyanakkor Gyurcsánnyal ma is sokan szimpatizálhatnak az MSZP-n belül, amely felveti egy esetleges közeledés lehetőségét – vélik az intézet elemzői.
Kérdéses továbbá, hogy Botka László ambicionálja-e az MSZP vezetését, hiszen Gyurcsány pártelnöki pozícióból történő távozása óta gyakorlatilag a tisztség egyik legfőbb várományosaként tartják számon – sorolja az elemzés. Az intézet szerint az európai parlamenti választás fontos tanulsága, hogy az MSZP-hez, mint párthoz hűnek gondolt szavazók keresni kezdték a választható alternatívákat a baloldalon. A baloldali blokk mérete nem változott érdemben áprilishoz képest, de a DK a vártnál nagyobb szeletet hasított ki az ellenzéki tortából, aminek az MSZP lett a kárvallottja.
Minderre az is magyarázatot ad, hogy a Nézőpont Intézetnek az EP-választás előtt készült utolsó felmérése szerint az MSZP lett a legelutasítottabb párt: a megkérdezettek 37 százaléka soha nem szavazna a szocialista pártra. Azonban egyelőre nincs valódi alternatívája az MSZP-nek, hiszen a DK-t vezető Gyurcsány még mindig a legnépszerűtlenebb politikus, az ő személye csak saját elkötelezett hívei számára vonzó – közölte elemzésében a Nézőpont Intézet.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!