„Közel kell menni a krízisben lévőkhöz”

A szociálpolitikában nincsenek generális, minden család krízisére egyformán érvényes megoldások – mondta Czibere Károly.

Czibere Károly emlékeztetett: korábban egy államtitkárság foglalkozott a szociális és családüggyel, ez a mostani struktúrában ketté lett választva ifjúság- és családügyre, valamint szociális és felzárkózásügyre. Mint mondta, a szétválasztás oka, hogy míg a családpolitika alapvetően a gyermekvállaláshoz kapcsolódó költségek kompenzálását, a gyermekvállalás ösztönzését jelenti, addig a szociális ügyek alapvetően társadalmi hátrányokkal, szociálpolitikai kockázatokkal függnek össze.

Ezeknél az embereknél már nem elég a jövedelemkompenzáció, mivel komplex problémával küzdenek és megjelenik náluk egyfajta rászorultság is. Vagyis a szociális államtitkárság fog a jövőben foglalkozni a segélyezéssel és a rászorulóknak – időseknek, fogyatékossággal élőknek, szenvedélybetegeknek, állami gondozottaknak – nyújtandó szolgáltatásokkal – mondta.

Az államtitkár felidézte: a rendszerváltozás után alakultak ki a szociálpolitikának a ma is működő, a szociális védelem rendszerét a mai napig meghatározó intézményi kereteit. Ez a szociálpolitikai ellátórendszer nagyon sok tekintetben bevált, de az évek során összegyűlt tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy bizonyos területeken módosítsunk – tette hozzá. Az alapellátásban például a támogató szolgálatok, közösségi ellátások megerősítése lenne indokolt, ugyanakkor – például a házi gondozás esetében – az eredményesség javítása a feladat.

Czibere Károly szerint indokolt a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok – mint „az első védelmi vonal” – megerősítése és fejlesztése is, mivel – ahogy a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás is rávilágított – a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatok sokszor párhuzamosan működnek, kevés a rendelkezésükre álló erőforrás, és előfordul, hogy az alapfeladataikat sem tudják ellátni. Meg kell erősíteni a jelzőrendszeri funkciókat is – tette hozzá.

A hajléktalanoknak, szenvedélybetegeknek és fogyatékossággal élő embereknek szóló támogatott lakhatás programját fontosnak és folytatandónak ítélte, ugyanakkor megdöbbentően kevésnek tartja azt a 116 férőhelyet, amit az elmúlt hat hónapban engedélyeztek, miközben több ezer ember vehetné igénybe. Jelezte: ezen is változtatni kell, vonzóvá kell tenni ezt a lehetőséget a fenntartóknak.

Czibere Károly szerint a segélyezés rendszere „számtalan sebből vérzik”, példaként pedig azt említette, hogy az önkormányzatok pénzügyi lehetőségeitől függ, mennyire tudnak saját erőt biztosítani a segélyezéshez és emiatt eltérő az önkormányzatok segélyezési lehetősége, miközben az egyes segélyezettek sem tudják, hogy lehetőségük lenne segélyért folyamodni.

Jelezte azt is, a segélyezés nem képes önmagában kezelni a családok krízisének komplexitását, csak akkor, ha összekapcsolódik a szolgáltatásokkal. A segélyezés fontos, mert képes megakadályozni az elszegényedést, de önmagában nem reagál a krízis jellegére és összetettségére – mondta. Hozzátette: a krízis soha nem csak abból áll, hogy valaki szegény, mert mindig megjelenik mellette más probléma – például lakhatási nehézségek, alkoholproblémák, családon belüli erőszak – is, és az nem jelenti az „ördögi kör” megszakítását, ha csak segélyt kap a rászoruló.

Ilyenkor van szükség a krízishez „közel menő” szakemberre, a szociális munkásra, aki ágazatközi módon tudja kezelni a dolgot, aki a krízisben lévő valós szükségleteit nézi – mondta. Hozzátette: több szakmai műhely is van, ahol ilyen „profi” szociális munkások dolgoznak, nekik a jövőben nagyobb teret engedne az államtitkárság és több feladattal bízná meg őket.

A szociálpolitika apró modellprogramokból áll össze, és ami beválik, azt el lehet és el is kell terjeszteni országosan – mondta és kifejtette: a nagy ellátórendszerek „egydimenziósak”, főleg pénzbeli ellátások, és nem egészülnek ki szolgáltatással, információnyújtással, tanácsadással, holott erre a problémák komplexitása miatt szükség lenne. Jelezte: az államtitkárság a jövőben ebben a szemléletben szeretné végezni a munkáját.

Czibere Károly kiemelte: feladatuk a szociális ágazatban dolgozók életpályamodelljének megalkotása, hogy megbecsüljék a szakembereket, „akik kitartanak, elkötelezettek, és óriási tapasztalati tőkét hordoznak”.