Czibere Károly szerint a segélyezés rendszere „számtalan sebből vérzik”, példaként pedig azt említette, hogy az önkormányzatok pénzügyi lehetőségeitől függ, mennyire tudnak saját erőt biztosítani a segélyezéshez és emiatt eltérő az önkormányzatok segélyezési lehetősége, miközben az egyes segélyezettek sem tudják, hogy lehetőségük lenne segélyért folyamodni.
Jelezte azt is, a segélyezés nem képes önmagában kezelni a családok krízisének komplexitását, csak akkor, ha összekapcsolódik a szolgáltatásokkal. A segélyezés fontos, mert képes megakadályozni az elszegényedést, de önmagában nem reagál a krízis jellegére és összetettségére – mondta. Hozzátette: a krízis soha nem csak abból áll, hogy valaki szegény, mert mindig megjelenik mellette más probléma – például lakhatási nehézségek, alkoholproblémák, családon belüli erőszak – is, és az nem jelenti az „ördögi kör” megszakítását, ha csak segélyt kap a rászoruló.
Ilyenkor van szükség a krízishez „közel menő” szakemberre, a szociális munkásra, aki ágazatközi módon tudja kezelni a dolgot, aki a krízisben lévő valós szükségleteit nézi – mondta. Hozzátette: több szakmai műhely is van, ahol ilyen „profi” szociális munkások dolgoznak, nekik a jövőben nagyobb teret engedne az államtitkárság és több feladattal bízná meg őket.
A szociálpolitika apró modellprogramokból áll össze, és ami beválik, azt el lehet és el is kell terjeszteni országosan – mondta és kifejtette: a nagy ellátórendszerek „egydimenziósak”, főleg pénzbeli ellátások, és nem egészülnek ki szolgáltatással, információnyújtással, tanácsadással, holott erre a problémák komplexitása miatt szükség lenne. Jelezte: az államtitkárság a jövőben ebben a szemléletben szeretné végezni a munkáját.
Czibere Károly kiemelte: feladatuk a szociális ágazatban dolgozók életpályamodelljének megalkotása, hogy megbecsüljék a szakembereket, „akik kitartanak, elkötelezettek, és óriási tapasztalati tőkét hordoznak”.
