Hozzátették ugyan: mélyen kiábrándító, hogy Navracsics Tibor csak most képviseli ezeket az értékeket. Még miniszterelnök-helyettesként tagja és bűntársa volt annak a rezsimnek, amely felszámolta a kulturális sokszínűséget, megtiporta a sajtószabadságot, korlátozta az egyetemek függetlenségét.
Bűntársa volt annak a rezsimnek, amely erőszakos központosításával elsorvasztotta az oktatást, megtagadta és kiátkozta az európai értékeket, megfélemlítette és ellehetetlenítette a civileket, írják.
Bűntársa volt annak a rezsimnek, amely túszul ejtette a független, és legyengítette a demokratikus intézményeket, az ifjúsági munkanélküliség felszámolása érdekében pedig alig tett érdemi lépést; most is vannak olyan uniós források, amelyekből egyedül Magyarország nem hívott le egyetlen eurocentet sem – húzzák alá. Az, amit Navracsics Tibor a putyinokratikus rezsim kiépítésében tett, megbocsáthatatlan bűn. Még akkor is, ha már láthatóan Orbán Viktor rendszere ellen akar szabadságharcot folytatni – zárul a közlemény.
Jávor Benedek, az Együtt–PM képviselője a magyar jelölt teljesítményét a legnagyobb közösségi portálon, valamint az ATV-ben kifogásolta. A Facebookon azt írta, „meg kell hagyni, az EP rendesen megszervezte ezt a meghallgatást, még a hátsó sorokban is vannak megbízott tapsolók, ahol pedig elvileg az újságírók ülnek”. A televízióban pedig arról beszélt, Navracsics Tibor „grillezése” nem történt meg. Szerinte a meghallgatás során elhárította a kényes kérdéseket, „egy picit elhatárolódott a saját kormányától”.
Csütörtöki kiadásában Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique is foglalkozott a meghallgatással. A lap kitér arra, hogy az újságírók nehéz döntésre kényszerültek, mert a két legvitatottabb jelölt, Navracsics és a spanyol Miguel Arias Canete meghallgatása egy időben volt. A tudósítás szerint mindkettejüket „kivont kardokkal” várták az EP-képviselők, és érezhető volt a feszültség az épület folyosóin.
Ezzel szemben a magyar biztos a belga lap szerint gyorsan leszerelte a szkepticizmust és az ellenségességet, önként ment elébe a próbálkozásoknak, hogy megpróbálják bezárni a „szabadsággyilkos Orbán Viktor fegyverhordozója” feliratú skatulyába.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!