Soros György ismét a háttérben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az Egyesült Államok a magyar kormány elmozdításán munkálkodik.

2014. 11. 20. 3:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyíltan üdvözölte az amerikai nyomásgyakorlást a Gyurcsány-párt külügyi kabinetjének vezetője. Ara-Kovács Attila a Magyar Narancsban azt írta: „Az amerikai profi diplomáciai beavatkozás már most oly mértékben billentette ki az orbáni világrendet a sarkaiból, ahogyan azt semmilyen magyar politikai erő nem lett volna képes. És folytatás várható.”

– Kidolgozott stratégia szerint próbálják lehetetlen helyzetbe hozni, majd távozásra bírni Orbán Viktort és kormányát, és egyelőre nem látni jelét annak, hogy céljaik érdekében ne lennének mindenre készek – ezt már Földi László nyilatkozta lapunknak, értékelve a hétfői kormányellenes tüntetésig vezető folyamatot. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója azt mondta: az elmúlt hónapok eseményei egyértelművé teszik: jól finanszírozott folyamatot láthatunk, melyben nem voltak spontán elemek. – Ami történt, az már súrolja azt, hogy egy idegen állam a pénzügyi hátterét is felhasználva megpróbálja az ország belpolitikai viszonyait drasztikusan befolyásolni, megváltoztatni – jelentette ki a polgári hírszerzés korábbi vezető munkatársa. Az ezredes, utalva arra a Magyar Hírlapban tegnap megjelent kijelentésére, hogy a tüntetéseken való részvétel egyeseknek egzisztenciális kérdés lehet, úgy fogalmazott: a büntető törvénykönyvbe ütköző hazaárulásként lehet értékelni, ha valaki pénzért cserébe idegen hatalom érdekeit szolgálja. Mint mondta: akik pénzt kaphatnak a megjelenésért, sokan nem tudhatják, honnan származik az összeg, mert aki ezzel tisztában van, és fizet nekik, nem fedi fel sem a kilétét, sem a céljait. Szerinte Magyarországon nem fordulhat elő az, ami Ukrajnában, mert az eseményeket a háttérben tervezők és irányítók tisztában vannak azzal, hogy az Orbán-kabinet támogatottsága stabil, és másodszor kapott kétharmados felhatalmazást demokratikus választáson.

Az amerikai forgatókönyv lépéseit hazánkban vezénylő, a magyar belpolitikában feltűnően aktív amerikai ügyvivőt, André Goodfriendet védte a Népszabadságnak adott interjújában tegnap Maximilian Teleki. Az Amerikai Magyar Koalíció elnöke szerint amikor az ellenzék ennyire gyenge, fokozott figyelmet vált ki, ha egy erős hang fejez ki bírálatot. – Mégis azt vallom: ne lőjenek a hírhozóra! – mondta Teleki, aki szerint Orbánnak rossz tanácsokat adnak, s nem lenne szabad túl szoros barátságba kerülnie Oroszországgal.

A kormány idő előtti megbuktatásának jogi alapjait próbálta lefektetni október végén a Vasárnapi Hírekben Vörös Imre is, aki 1990 és 1999 között alkotmánybíró volt. A volt jogász szerint Magyarországon nem jogállam, hanem önkényuralom van; az áprilisi választás nem volt tiszta, így az Országgyűlés nem legitim. Vörös arra buzdított, a polgárok ne tartsák be a törvényeket, melyekről „kimondható, hogy alkotmányellenesek”. Más baloldali szervezetek az adófizetés megtagadására biztattak.

Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke szerint akik a hétfői tüntetésen tolták a rendőröket a Parlament felé, megvalósíthatták a csoportosan elkövetett garázdaság bűncselekményét. Úgy vélte, az egyenruhások ezúttal az egyértelmű jogsértéseket sem torolták meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.