– Az előző kormányzati ciklusban ön még a Fidesz szóvivője volt. Ezt a posztot cserélte le a frakció Emberi Erőforrás Kabinetjének vezetésére. Az állandó reflektorfény után kissé a háttérbe húzódott. Mi volt az oka a váltásnak?
– Három évig voltam a Fidesz szóvivője. Nem volt elég folyamatosan naprakésznek lenni, de gyakorlatilag a nap minden szakában készen kellett állni arra, hogy tolmácsolni tudjam a Fidesz álláspontját a közvélemény számára. Ez embert próbáló feladat volt, amely mellett gyakorlatilag lehetetlen volt szakpolitikusként is dolgozni, márpedig én korábban a társadalombiztosítási ágazattal foglalkoztam; a nyugdíjpolitika, a családpolitika, és bizonyos mértékig az egészségügy, valamint a szociálpolitika a szakterületem. Éppen ezért az új ciklus elején arra kértem frakcióvezető urat, hogy a szóvivőség helyett hadd foglalkozzam újra szakpolitikával. A kabinetvezetés mellett a parlament népjóléti bizottságát is én vezetem, úgyhogy van munkám bőven.
– Milyen a kapcsolata a Balog Zoltán vezette szakminisztériummal?
– Nagyon jó. Többen a Fidesz-frakcióból lettek államtitkárok és ma is frakciótársaim. Czibere Károlyt régóta ismerem mint a szociálpolitika elismert szakemberét. Novák Katalin családügyi államtitkárt most ismertem meg, vele rövid idő alatt nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki, talán azért, mert mindketten kisgyermekes édesanyák vagyunk. Gyorsan megértjük egymást.
– A területet érintő egyik legfontosabb változás a segélyezési rendszer átalakítása. A módosítások jövő márciusban lépnek életbe. Mi a célja a rendszer átalakításának?
– Az új támogatási rendszert más értékrend szerint alakítottuk ki, mint amilyen szempontok szerint ez korábban működött. A legfontosabb, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni szeretne. A közfoglalkoztatás ebben szociálpolitikai eszköz, amely ugródeszkát jelent a nyílt munkaerőpiacra. A munkalehetőség megteremtése mellett pedig meghatároztuk azoknak a körét, akikért az állam felelősséget vállal. Ilyenek például azok, akik saját vagy más hozzátartozójuk egészségi állapota miatt nem képesek dolgozni. Az ő ellátásukat teljes mértékben a központi költségvetés fogja biztosítani. Minden egyéb olyan élethelyzetben, amikor valaki saját megítélése szerint támogatásra szorul, az önkormányzat dönti majd el, hogy az illetőnek valóban szüksége van-e a segítségre, és ha igen, milyen mértékű támogatás illeti meg. A nehezebb helyzetben lévő települések támogatást kapnak ehhez az államtól, a többieknek pedig saját adóbevételeikből kell kigazdálkodniuk az összeget. Nem működhet tovább olyan rendszer, amelyben egyesek jobban meg tudnak élni az ilyen-olyan címen összegyűjtött segélyekből, mint mások a kemény munkával megkeresett alacsony keresetükből.