Marco Rossi legjobb utódja alighanem éppen Marco Rossi lehetne

A szövetségi kapitány azt mondta az írek elleni fájdalmas kudarc után, hogy nehéz most a jövőre gondolnia. Marco Rossi gyenge évet ért el a válogatott élén, a célokat nem sikerült megvalósítania, így okkal vetődik fel a kérdés, hogy marad-e a posztján. Ugyanakkor, ha alaposan körülnézünk, kiderül, nem is lenne könnyű megfelelő embert találni utódjának.

Marco Rossi az írek elleni kudarccal az egyik leggyengébb évét produkálta az idén. Az írek elleni kudarc után nem tudott a jövőre gondolni, kérdés, hogy marad-e a posztján. Fotó: Nemzeti Sport

„Nehéz jelen pillanatban bármit mondani, és nekem személyesen is nagyon nehéz a jövőre gondolni. Óriási szomorúság ez, nem találom a szavakat. Nagyon sajnálom, nagyon sajnáljuk…” Marco Rossi szemlátomást kereste a szavakat, harcolt a benne dúló érzelmekkel az írek elleni, vasárnapi elveszített világbajnoki selejtező után. A 96. percben kapott góllal elszenvedett 3-2-es vereség azt jelentette, hogy egymást követően tizedszer sem lehet ott a világbajnokságon a magyar válogatott, hiszen a csoportban a harmadik helyen végzett, és így nem mehet tovább a pótselejtezőkre.

Marco Rossi játékosai nem hitték el, ami történt az írek ellen Fotó: Mirkó István

Marco Rossinak még érthetően nehéz a jövőjére gondolnia, az idézett szavakhoz annyit tett még hozzá, hogy hamarosan le kell ülnie a szövetség vezetőivel beszélgetni a hogyan továbbról. Azaz a jövőről. Egy szövetségi kapitány esetében ez az állásának a sorsát is jelenti, kezdeményezze a szerződés felbontását bármelyik fél is. Ilyen látványos és fájdalmas kudarcot követően nem könnyű higgadtnak maradni és a döntésekből kizárni az érzelmeket, még inkább az indulatokat, ám a magyar labdarúgás helyzetében ez elengedhetetlen. Mexikó után 1986-ban elkövettük ezt a hibát, és szanaszét kergettünk egy remek csapatot, kapitánytól a masszőrig, mert mindenki személyes sértésként élte meg a csúfos szereplést – ezt most jó lenne elkerülni.

Marco Rossi gyenge évet produkált az idén

Ám tegyük fel, Marco Rossi vagy az MLSZ úgy véli, ennél tovább nincsen értelme a közös munkának. A puszta tényekből kiindulva ez nem lenne meglepő: a magyar válogatott 2025-ben a tíz meccséből mindössze hármat nyert meg, 2020 óta most először fejezzük be az évet több vereséggel, mint győzelemmel, és százalékos arányban is a mostani volt a leggyengébb év, amióta az olasz szakember irányítja a csapatot, 

az elmúlt két évben tétmeccsen már egyetlen, a mieinknél magasabban jegyzett válogatottat sem tudtunk legyőzni, szemben a korábbi évekkel, a mieinkkel nagyjából hasonló szintre tehető ellenfelek közül is a 2024-es Eb-től számolva csak kettőt tudtunk megverni, a skótokat és a bosnyákokat,

itthon viszont az ilyen szintű csapatok közül egyet sem. És ami mindennek a következménye: a Nemzetek Ligájában kiestünk az A divízióból, a vb-selejtezőkön pedig a semmire sem jó harmadik helyen kötöttünk ki.

Tehát a célok nem teljesülnek az Eb óta, és ez a világon mindenütt a mindenkori kapitányok fejébe kerülhet. Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy ennek ennek most nálunk is ennek kellene történnie. Marco Rossi követett el hibákat, ami benne van a pakliban, miért éppen ő ne hibázna olykor, ám alighanem a legtöbbet hozta ki most is a csapatból, és ha a játékvezető fél perccel hamarabb  lefújja az írek elleni meccset, ezek az itt fejtegetett gondolatok meg sem születnek.

Nem hagyott ki a keretből korszakos zsenit, nem válogatott be botlábúakat, sőt, például Lukács Dániel meghívásával nagyszerűt húzott, a sokak által nem is ismert csatár fontos gólokkal és gólpasszokkal hálálta meg a felfedezését.

Nem a kapitány bűne, hogy egy Szoboszlai Dominikunk van, Kerkez Milos és Varga Barnabás képességű futballistákat sem szakmányban termel a magyar képzési rendszer.

Ám felvonultathatunk más elgondolkodtató érvet is a váltás ellen: igen nehéz lenne megfelelő utódot találni. Csányi Sándor MLSZ-elnök megégette magát már magyar edzővel, Pintér Attilával, majd rutinos, jó nevű külföldivel is, Georges Leekenstől alig győzött megszabadulni, így kétszer is meggondolja, hogy érdemes-e belevágni a kapitánykeresésbe. Itthon a kínálat nem nagy. A klubok a közelmúltban előszeretettel szerződtettek edzőket a határainkon túlról, és így a magyarok közül senki sem kapott igazán lehetőséget, hogy kifussa magát, akár a válogatott kispadjáig. 

Itthonról csak egy megoldás jöhetne szóba, de...

Ha nem akarjuk a románok útját járni, akik a most nyolcvan éves Mircea Lucescura bízták a nemzeti csapatukat , akkor igen szűk a választék, nem mintha tudnánk olyan hetvenen túli magyar, akár már kapitányként is dolgozott szakemberről, aki vágyna még kispadra – nem csak a válogatottéra, klubéra sem. Mivel ez a poszt megkíván korábbi eredményekből fakadó tekintélyt, a jelenlegi mezőnyből kizárólag Bognár György jöhetne szóba, ám nagy kérdés, hogy az MLSZ megkockáztatná-e a felkérését, pedig biztosan jó megoldás lehetne. Aligha akad ember, aki a szakmai hozzáértését megkérdőjelezné, ám a múltja miatt a személye megosztó. A Ferencváros elnökével évek óta zajló verbális háborúja közismert, márpedig a Fradi befolyásos tényező a magyar futballban a nemzetközi eredményei miatt, és az sem közömbös, hogy például a legutóbbi keretbe is öt játékost adott.

Marco Rossi bizalma töretlen volt Loic Nego iránt, de Dibusz Dénes élvezte azt  Fotó: Mirkó István

Szóba kerülhet még Borbély Balázs, akit szlovák állampolgársága ellenére tekinthetünk magyarnak, ám neki a szövetségi kapitánysághoz még bizonyítania kell. Kétségtelenül jó úton halad, az ETO FC kispadján megmutatja, hogy ért a csapatépítéshez, határozott elképzelései vannak a játékról, és az azokat meg is tudja valósíttatni a csapatával, ám néhány évre még szüksége van ahhoz, hogy egyöntetű lelkesedés is bizalom fogadhassa a kinevezését.

Persze akadnak magyarok külföldön is, akik átfuthatnak Csányi Sándor MLSZ-elnök agyán. Lőw Zsolt például komoly tapasztalatokat szerzett a PSG, a Chelsea és a Bayern München másodedzőjeként, ám amikor először lett főnök, az RB Leipzig szekerén nem tudott lendíteni, sőt. Önálló vezetőedzőként nincs annyi mögötte, hogy megnyugtató megoldásnak tűnhessen. 

A legnagyobb név azonban nem ő, hanem Dárdai Pál, aki egy évtizede egyszer már sikeresen dolgozott magyar szövetségi kapitányként, elfogadta őt az egész szakma és a közvélemény is, őt alighanem mindenki jó megoldásnak tartaná. Csupán azt nem tudni, fűlene-e a foga a visszatérésre, 2019-ben azt nyilatkozta a Kickernek, hogy már soha és sehol nem lenne szövetségi kapitány.

Nyílt titok, az MLSZ vezetése nem vette jó néven, hogy 2015 nyarán a Hertha kedvéért elhagyta a válogatott kispadját, ám normális esetben ez nem lehetne akadálya az újrakezdésnek.

Külföldre nézve csak vaktában lövöldöznénk

Ezzel a lehetséges magyar jelölteket ki is lőttük. Jöhetnének a külföldiek, ám itt muszáj megállnunk. Ahhoz, hogy valaki gond nélkül átvehesse a váltóbotot Marco Rossitól, ismernie kell a magyar mezőnyt, az nem megy, hogy bárki is teljesen a nulláról indulva kezdjen el dolgozni. 

Ezen a ponton pedig minden csak találgatás, vakon lövöldöznénk felsorakoztatva több nagy nevet, akik közül a szövetség bárkit megkereshet, de nincsenek konkrét aspiránsok sem.

Eszünkbe juthat mondjuk Szergej Rebrov, aki a Fradi korábbi eredményes edzőjeként nem ismeretlen folyóba lépne, ám kétséges, hogy neki eszébe jutna-e a magyar szövetségi kapitány posztja, amikor ukrán kapitányként éppen a világbajnokság pótselejtezőjének a sorsolását várja.

Nagyon úgy tűnik, a legjobb megoldás Marco Rossi maradása, a gondok gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint az ő személye. Persze nem tudni, a vasárnapi kudarc után mekkora motivációt jelent nekifutni a következő évnek, amelyben márciusban és júniusban két-két felkészülési mérkőzés vár a válogatottra vélhetően a világbajnokság ellőtt álló csapatokkal, majd az ősszel következik ismét a Nemzetek Ligája, de most a B divízióban. 

Arról a szomorú tényről nem is szólva, hogy a háttérben, a fiatalok között nem dörömbölnek sokan a válogatottság kapuján, világosabban fogalmazva, ha most néhány idősebb játékos lemondaná a szereplést a nemzeti csapatban, nincs olyan minőség, ami teljes értékűen a helyükre léphetne.

Egyelőre ez van, és most várunk. Marco Rossinak előbb-utóbb nem lesz nehéz a jövőre gondolnia, és akkor majd megtudjuk, tényleg hogyan tovább.