A francia Le Figaro arról ír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a parlament novemberben fogadott el egy törvényt, amely védi a devizában eladósodottakat.
Románia, Lengyelország és Horvátország is keresi a módját a svájci frank drámai megerősödése miatt bajba került devizahiteleseik megsegítésére. A lépések különbözőek lehetnek, de a magyar megoldást mindenütt példának tekintik. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: összességében mintegy ezermilliárd forintos pluszkiadástól mentesült Magyarország a kormány devizaadósságokat csökkentő intézkedései következtében.
A héten áruházi dolgozók keresték meg lapunkat azzal, hogy a Tesco újabb leépítéseket jelentett be házon belül. A vállalat pénteken közölte: megszüntetik a lánc optikai szolgáltatásokat nyújtó csoportját. Ezzel március közepén arra a hat, hipermarketeken belül működtetett optikai árusítóhelyre is lakat kerül, amelyekben a Tesco alkalmazottai állnak a pult mögött. Egy-egy ilyen optikai egységben áruházanként átlagosan négyen dolgoznak, vagyis további két tucat alkalmazottnak, köztük optometristáknak, üzletvezetőknek, illetve 3, 6, 8 órára bejelentett dolgozóknak szűnik meg a munkahelye a láncnál.
Gyurcsányékhoz hasonlóan érvel a Tesco
Gyurcsány egykori tanácsadója, Braun Róbert tanácsadócége partnerei között tartja számon a Tescót, és vannak közvetlenebb összefonódások is. Miközben egyértelmű, hogy a brit vállalatóriás globális mélyrepülésének oka a hibát hibára halmozó anyavállalat malőrsorozata, a Tesco és magyarországi vezérigazgatója, Nigel Jones meglepő módon szinte ellenzéki politikai szereplővé lépett elő az utóbbi hetekben.
Úgy értesültünk, a takarékossági intézkedések részeként az ünnepek után tudatosan változtattak a lánc beszerzési politikáján, amelynek immár az a célja, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék azt az összeget, amelyet a raktárakban tárolt árucikkekbe fektet a nemrégiben tizenhárom magyarországi boltjának bezárását jelző, brit hátterű multinacionális kereskedelmi vállalat. A vásárlók beszámolói szerint a bezárással egyelőre nem érintett üzletekben is feltűnően visszaesett a kiszolgálás színvonala, miközben alapvető termékekből tartós hiány látszik kialakulni, s egyre több helyen üresen tátonganak a polcok.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!