Nem engedhetjük a kommunizmus bűneinek bagatellizálását

A kommunista vezetők mind felelősséggel tartoznak a gulágért – emelte ki Rogán Antal a budapesti gulágemlékműnél.

Az emlékműnél koszorút helyezett el – mások mellett – Antall Józsefné, a néhai miniszterelnök özvegye, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány fővédnöke. Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes koszorúját is elhelyezték a Magyar Honvédség díszalakulatának tagjai.

Nemet kell mondanunk a totalitárius eszmékre és gyakorlatokra és igent az alaptörvényben foglalt értékek érvényesülésére – mondta a budapesti Clark Ádám téren rendezett megemlékezésen Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Azt mondta: a totalitárius rendszerek „nemcsak erőszakot tesznek az ember fizikai valóságán, hanem megpróbálják elaltatni vagy becsapni a lelkiismeretét. Az emlékezés megmenthet a fásultságtól. Az együttérzés az áldozatokkal a lélek immunrendszerét erősíti a közönnyel és a megalkuvással szemben. Mert ezek, nem pedig a fanatizmus a zsarnokság igazi támaszai.”

Az ünnepségen – amelyet követően a résztvevők lerótták kegyeletüket az 1919-ben a Lánchídnál a Vörös Őrség által a Dunába lőtt idősebb és ifjabb Hollán Sándor államtitkárok emléke előtt – a miniszter kiemelte, a kommunizmus 60 milliónyi áldozata között külön meg kell emlékezni „a magyar gulág”, Recsk és a többi internálótábor foglyairól, akik számára a lényeg ugyanaz volt: nem vezettek róluk statisztikát, mert az őröknek nem kellett elszámolniuk ezekkel az életekkel, akárcsak a kitelepítettekével.

Trócsányi László hangsúlyozta: az ország elhagyására kényszerülők és a kitelepítettek is a kommunizmus áldozatai, még ha utóbbiak életüket nem, „csak” otthonukat, szabadságukat és kilátásaikat vették el tőlük. Kiemelte hivatali elődje, Vladár Gábor esetét, aki 1944-ben zsidókat mentett, majd a Lakatos-kormány tagjaként részt vett a háborúból való kiugrás kísérletében, majd a Gestapo és a nyilasok elől bujkált.

„Aki ellenáll az egyik zsarnokságnak, az gyanús lesz a másik zsarnokság szemében is” – jegyezte meg miniszter, hozzátéve, Vladár Gábort és családját 1951 júliusában kitelepítették, a bő kétévnyi súlyos nélkülözésre majdnem teljesen ráment a szeme világa. Fennmaradt levelei mégsem a panasz, hanem a hit, a remény és a szeretet dokumentumai.

A szónok arra emlékeztetett: a rendszer idővel változott, s a puszta terror helyébe finomabb módszer lépett: a megfélemlítés és a kompromisszum bonyolult elegye. „A rendszer ekkorra már nem akart áldozatokat, csak cinkosokat” – mondta.

Krasznay Béla, a Recski Szövetség Egyesület országos elnöke az ünnepségen arról beszélt: mivel a történelem során azok a nemzetek maradtak fenn, amelyeknek fiai hajlandóak voltak akár életüket is feláldozni a hazáért, az övéikért, a magyarságnak is mérhetetlen véráldozatot kellett fizetnie az elmúlt 1100 évben.
Reményét fejezte ki, hogy véráldozatra többé nem lesz szükség, de ha mégis, akkor lesz elegendő ember, aki vállalja ezt az áldozatot, hogy „az ország átmentse magát a jövőbe”.

Az embertelen, ezért istentelen diktatúrák eltűnnek a történelem süllyesztőjében – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben.

Semjén Zsolt a község római katolikus templomában tartott eseményen azt mondta, a történelem „szemétdombjára” került a Szovjetunió, „a bolsevik ateizmus birodalma”, de az elmúlt negyedszázadban megjelent visszaemlékezések és emlékiratok továbbra is a magyarság elé vetítik a kommunizmus rémtetteit.

A kereszténydemokrata politikus hozzátette, mivel az emberek hajlamosak felejteni, ezért időként el kell olvasni egy-egy gulágemlékiratot vagy örök mementóként fel kell idézni a Pócspetriben 1948 júniusában, az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozáson történt eseményeket.

A nemzetgazdasági miniszter szerint bárhogyan fordul a világ, „tudnunk kell, melyek azok az értékek, amelyekhez ragaszkodunk”. Varga Mihály ezt a fővárosi KDNP által szervezett megemlékezésen mondta szerdán.

Felidézte, hogy a kommunizmusnak 1 millió halottja volt Kelet-Európában, s felmérhetetlen azoknak a száma, akik árván maradtak, derékba tört életük. Kijelentette: emlékezni kell arra a korra, amely mindenkitől elvett valamit. Volt, akitől csak a lakóhelyét, hosszú évek munkájának eredményét, az értelmes munka lehetőségét vagy családját és volt, akitől az életet – fűzte hozzá.

Azt hangoztatta: „történelmi múltunkra visszatekintve tudjuk, hogy csak olyan elvek mentén élhetünk, csak olyan döntéseket hozhatunk, amelyek nem csorbítják nemzeti függetlenségünket, segítik Magyarország előrejutását és az itt élők szabad és biztonságos életét”.