Megússza a kártalanítást a Quaestor Hrurira?

Az MSZP kíváncsi, miért engedik ki a végelszámolással fizetési kötelezettsége alól a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t.

MTI
2015. 08. 05. 12:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakács László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a céginformációs adatok szerint a kft.-vel szemben július 9-én kezdődött végelszámolás, amely lényegében megszüntetést jelent. Emlékeztetett arra, hogy a Quaestor-kötvényeket ez a kft. bocsátotta ki, bár az eladási szerződésekben Q-ÉP Zrt. az eladó.

Értékelése szerint kiengedik a kötelemből azt a társaságot, amelyiknek fizetési kötelezettsége lehet a károsultak, a Befektető-védelmi Alap, a Quaestor-alap és az azokat esetlegesen előzetesen finanszírozó bankok és az MNB felé.

Az Országgyűlés brókerbotrányt vizsgáló albizottságának tagja felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény áprilisi elfogadása után minden fideszes vezető azt mondta, három hónapon belül minden károsult megkapja jogos jussát. Szerinte azonban a kormány el akarja odázni a jogszabály végrehajtását. Ezért is fordult írásbeli kérdéssel Varga Mihály miniszterhez a múlt héten – mondta.

Szakács László a többi között azt kérdezi a nemzetgazdasági minisztertől: mi az álláspontja arról, hogy a Quaestor összeomlása előtti utolsó pillanatban a Külgazdasági és Külügyminisztérium kivette a cégnél tartott pénzét? Miért hivatkozik a tárca az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok elbírálására, amikor annak nincsen halasztó hatálya a törvény végrehajtására?

Az MSZP-s politikus amellett, hogy a Quaestorral kapcsolatban is firtatta az MNB felelősségét, azt is megkérdezte Varga Mihálytól: mi az álláspontja arról, hogy a jegybank a törvényben meghatározott feladatain túl műkincseket vásárol?

Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese elmondta, azért jöttek az MNB elé, hogy támogatásukról biztosítsák az épület előtt tüntető Quaestor-károsultakat. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP tavasszal jogi segítséget is ajánlott a károsultaknak. Közölte, most úgy látják, hogy újra segíteni kell a károsultaknak, a kormány ugyanis azt mondja, minden rendben van, folynak a kifizetések, miközben ez nem így van.

A Demokratikus Koalíciónak elege van abból, hogy a Quaestor-ügyben a Fidesz és a kormány csak hitegeti az embereket, és arra szólítja fel a kabinetet, számoljon be arról, milyen szerepet játszott a brókerbotrányban az MNB – mondta a DK alelnöke szerdán az MTI-nek. Varju László úgy fogalmazott: a botrány elsősorban amiatt következett be, mert az emberek egy Fidesz közeli vállalkozóra bízták a pénzüket, aki „ha egy centivel közelebb van a kormányhoz, akkor miniszter lett volna”. A képviselő szerint Tarsoly Csaba „a jegybank felügyelete alatt lophatott el 150 milliárd forintot”, ezért a Quaestor-ügy egyik felelőse Matolcsy György MNB-elnök.

Az ügyészség viszont nem vonja felelősségre Matolcsy Györgyöt, „talán azért nem mer lépni”, mert Polt Péter legfőbb ügyész felesége az MNB-ben dolgozik – folytatta. Varju László azt kérdezte, hogyan ülhet a helyén Matolcsy György, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki „Tarsoly Csabával közösen üzletelt”, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, „akinél százmilliók tűntek el”, illetve Orbán Viktor miniszterelnök, „aki a 150 milliárd forintos csalásról tudott”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.