Kötelezőkkel nyomasztjuk gyermekeinket

Odacsapják a gyerekek a Légy jó mindhaláligot, de a nemrég kritizált dán mű tetszik nekik, még ha esztétikailag nem is éri fel Móriczot.

Arató szerint jóval könnyebb a Semmi esetében kérdéseket megbeszélni a diákokkal. A könyvet rendkívül erkölcsösnek, és nem nihilistának tartja, mivel azt mutatja be, hogy vannak értékek az életben, a kérdés pedig arról, hogy van-e értelme az életnek, áttevődik arra, hogy mi az. Az egyesületi elnök elmesélte, nála a diákok szerettek arról is vitatkozni, miért tilthatták be a művet, és miért lett kötelező, s megbeszélték azt is, számukra mi értékes az életben: volt, akinek a vívás, egy több szemműtéten átesett gyereknek pedig a látás.

A Radnóti gimnázium magyartanára, Fenyő D. György is úgy látja, hogy nagyon sok kérdést meg lehet beszélni a diákokkal a Teller-könyv kapcsán, mivel mai műről van szó, a nyelve könnyű, a világa ismerős a diákoknak. „Mit tartunk értéknek? Meddig lehet elmenni az áldozathozatalban? Mennyire van értelme az életnek? Meddig lehet engedni egy csoport nyomásának – és így tovább.” Emellett Fenyő egyáltalán nem tartja jó műnek a Semmit, mint mondta, zavarja a didaktikussága, elvontsága és az áldozatok durvasága. Arató László is hasonló véleményen van: bár jól taníthatónak tartja, bosszantja a könyv példázatszerűsége, didaktikussága. Fenyő kifejtette azt is: „még akkor sem tartom jó műnek, ha nem a »felnőtt-« és »elit« irodalom normáit kérjük számon rajta, hanem tudomásul vesszük, hogy a fiatalfelnőtt-irodalom egy alkotása. Engem taszít annyira, hogy nem tanítottam soha, de ismerek például egy olyan projektet, Csobánka Zsuzsa munkáját, amely egészen remek módon, árnyaltan és sok szemponttal dolgozza föl a könyvet.”

Azt, hogy a volt magyartanár többek között az államtitkárnak is írt, egyöntetűen kritizálták a megkérdezettek. Arató kifejtette, hogy a Légy jó mindhalálig nem is kötelező olvasmány, hanem a választhatók között van, és másutt is lehet helyette olvastatni például az Ábelt, az Abigélt, az Árvácskát vagy szabadon választott világirodalmi művet.

Fenyő D. György szerint ha egy tanár a Semmit jelölte ki, annak bizonyára jó oka volt, amiről nála érdemes érdeklődni. „Megkérdezni, nem pedig feljelenteni az államtitkárnál. Mert a kötelező – vagy közös, vagy ajánlott, vagy kölcsönös – olvasmány kiválasztása szakmai kérdés, nem pedig politikai. Nem is tartozik az államtitkárra.” Szerinte veszélyes a művek szembeállítása is, hiszen az sem igaz például, hogy választani kell Kosztolányi és Babits között.

A több irodalomtankönyvet jegyző Pethőné Nagy Csilla is arról beszélt az MNO-nak: a lényeg, hogy a tanárnak legyen meg a szabadsága, illetve felelőssége „kiválasztani legalább azt a tíz százalékot, amit az új Nemzeti alaptanterv meghagyott neki. És nyugdíjas tanerők a pálya széléről ne jelentgessenek, ahogy igazgatók és szaktanácsadók se.”

De mi a helyzet általánosságban a nyomasztóbb általános iskolás olvasmányokkal? Arató László szerint a Légy jó mindhalálig világképe komorabb a Semmiénél, és nem is biztos, hogy a végén kiderül, érdemes jónak lenni, hiszen eleve csak egy deus ex machina segít Nyilas Misin. A Magyartanárok Egyesületének vezetője úgy látja, csak a jobb iskolákban tanítható Móricz műve, éppen abból kiindulva, miért nem szeretik a gyerekek a regényt, illetve főhősét.

Fenyő D. György is úgy látja, hogy Móricz Zsigmond könyve remekmű, viszont „nagyon felnőtteknek való alkotás, amely Móricz pályája egyik legmélyebb pontján keletkezett, és arról szól, hogyan állhat valaki teljesen egyedül és védtelenül a világ ellenségességével és közönyével szemben”. Elmondása szerint a szakirodalom egyöntetűen állítja, hogy nem helyes nyolcadikban feladni kötelezőnek a művet.

De már korábban sem csupán szívderítő olvasmányokban van részük az iskolásoknak: Móra Ferenctől letaglózza őket a Kincskereső kisködmön, ötödikben pedig a Pál utcai fiúk sokkolhatja tragédiájával a diákokat. Arató úgy látja, Molnár Ferenc művének világképe tényleg rettenetes, hiszen az üzleties felnőtt világ kinyírja a szabadságot és a gyerekkort, a fiatalok mégsem erre emlékeznek. Meghal Nemecsek, bezárják a Füvészkertet, de a fiatalokban inkább a játékok és a hősiesség marad meg. Arató László nem hallott még olyan gyerekről, aki Molnár könyve miatt szívta volna a fogát, ellenben a Kincskeresőt tényleg bűn szerinte alsó tagozaton tanítani, mivel félelem és rettegés árad belőle, és a nyelvezete is nehéz.

Fenyő D. György úgy látja, „az irodalom mindenféléről szól, olvashatunk benne jókról és rosszakról, gyerekekről és családanyákról, ismeretlen szigetekről és hűséges kutyákról, öngyilkosságról és hazaszeretetről, árulásról és mézeskalácssütésről. Gazdag az irodalom, mert az élet is gazdag. Nem szabad egyféle irodalmat elvárni, egyféle tanítást és egyféle kánont számon kérni.”

Fontos olyan műveket a gyerekek kezébe adni, amelyek a saját nyelvükön, hozzájuk szólnak, amelyekben valakivel tudnak azonosulni – fejtette ki az MNO-nak az ELTE PPK egyetemi adjunktusa, Márkné Ribiczey Nóra. „Vannak, akik úgy vélik, még az is relatíve mindegy, hogy milyen minőségű, mélységű irodalommal találkozik a gyermek, lényeg, hogy élvezetes legyen számára az olvasás.” Annak kapcsán, hogy lehet-e, érdemes-e nyomasztó olvasmányokat kínálni serdülőknek, Ribiczey úgy vélekedett: a feldolgozás az egyik lényeges kérdés, „az, hogy milyen kérdéseket tehetnek fel utána a serdülők, milyen élményeket jeleníthetnek meg, mennyire kapnak választ vagy találnak saját választ az esetlegesen felmerülő nyugtalanító kérdésekre. Egy filmklub is bemutathat szomorú, nehéz, nyomasztó témákat serdülőknek, és itt is a döntő, hogy utána sor kerül-e a kérdések feltevésére, a látottak-hallottak átbeszélésére. Önmagában tehát az, hogy nyomasztó, negatív világképet mutat egy olvasmány, még nem teszi ellenjavallttá a művet.”