Dénes Tamás szerint nem elég csupán a hálapénz megszüntetése, a Reszasz ezért szeretné kiharcolni, hogy végre megfelelő béreket kapjanak az egészségügyi dolgozók, és a szükséges források biztosításának elérése is elengedhetetlen a rendszer működéséhez. Mint kifejtette, a szakszervezet még alakulóban van, de mindenképpen nemzeti üggyé szeretnék tenni az egészségügyet. A sztrájk lehetőségének kérdésére Dénes kifejtette, jogászaik hetek óta azon dolgoznak, hogyan lehetne megvalósítani egy jogszerű munkabeszüntetést az egészségügyben, de szerinte azt is fontos kideríteni, hogy megvan-e a támogatás a társadalom részéről. – Lényeges, hogy sikerült-e megértetni a többségi társadalommal, hogy ez nem(csak) egy bérharc, hanem a tisztességes betegellátásért folyó küzdelem. Természetesen még az is nyitott kérdés, hogy az egészségügyi dolgozókban megvan-e az akarat egy esetleges sztrájkra – mondta.
A jelenlegi helyzet indokolhatja a nyomásgyakorlást, hiszen ahogy arról a decemberben megjelent, 64 orvos által aláírt első nyílt levél beszámolt, egyes intézmények szociális munkást, ápolót sem tudnak fizetni, de vécépapírra sem jut, a betegektől kell „kunyerálni”. Emellett az intézmények infrastruktúrájával is igen nagyok a problémák, ez pedig hátráltatja a betegellátást, főleg a daganatos páciensek kezelésénél ütköznek akadályokba.
Elindulása után néhány nap alatt több százan csatlakoztak a Facebook-csoporthoz, jelenleg a tagok száma meghaladja a kétezret. Az aláírók szerint abban, hogy a hálapénzrendszer továbbra is fennmaradjon, egyedül az egészségügyi kormányzat érdekelt, ezért bírálják Ónodi-Szűcs Zoltán új egészségügyi államtitkárt, aki – úgy látják – nem akar hozzányúlni a hálapénz intézményéhez.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!