A hagyományoknak megfelelően holnap reggel kilenc órakor a budapesti Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett vonják fel Magyarország nemzeti lobogóját, és veszi kezdetét a Tisztelet a bátraknak! című központi ünnepségsorozat. A zászlófelvonáson részt vesz Áder János köztársasági elnök. A zászlófelvonást követően ünnepi menet indul a Magyar Nemzeti Múzeumhoz lovas díszegység, a Központi Zenekar, illetve a Hagyományőrző Huszárok Egyesületének vezetésével; a menethez bárki csatlakozhat. A résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky út és a Károly körút érintésével érik el a Múzeum körúti ünnepi helyszínt.
A Nemzeti Múzeumnál fél tizenegykor kezdődik a műsor, amelyen fellép Paár Julianna, Gubik Petra, Varga Miklós, a Honvéd férfikar, a Budapest Helyőrségi Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes. Az eseményen előbb Tarlós István, Budapest főpolgármestere köszönti a megjelenteket, majd Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet. Az ünnepséget követően ismét díszmenet indul, ezúttal a budai Várba, ahol a különböző programok délelőtt tíz órától este hatig várják az érdeklődőket. A rondellánál idén is lesz huszártábor, a legkisebbek ügyességi versenyeken, kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, tartanak gyerekelőadásokat és koncerteket a Halászbástyánál. Lesz tánctanítás és népi játék a Magyarság Házában, kokárda- és zászlókészítés a Nemzeti Galériában, forradalmi forgatag a Hadtörténeti Múzeumban, kalandos időutazás a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, kreatív ügyességi játékok Táncsics Mihály egykori börtönénél. A Várba látogatók kiállításokat is megtekinthetnek, valamint hagyományos magyar gasztronómiai fogásokat kóstolhatunk a Magyar ízek utcájában.
Az Országházban március 15-én ingyenes nyílt napot tartanak: az épület legszebb, legimpozánsabb részeit, így a díszlépcsőházat és a kupolacsarnokot tekinthetik meg a látogatók, akik a Szent Koronát is megnézhetik. A Parlamentben délután három órától adják át az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakat.
Budapest ad helyszínt az állami ünnepségek mellett a pártok és civil szervezetek rendezvényeinek is, ám a megemlékezések már aktuálpolitikai tüntetésekkel is vegyülnek. Délelőtt az Orbán Viktor beszédének helyet adó Múzeumkerthez közeli Kecskeméti utcában a kormányfői beszéddel egy időben a Büki Zoltán nevéhez fűződő Demokratikus Magyarországért nevű csoport tart rendezvényt. A helyszín kiválasztása nem volt zökkenőmentes, hiszen a rendőrség először megtiltotta, hogy az állami rendezvénnyel szinte azonos helyszínen tartsák meg a tüntetést, végül a bíróság engedélyezte azt a közelben.