Hiába lett volna hely több mint 55 ezer diák számára, 24 ezer iskolapad üresen marad a jövő héten induló tanévben – ezt mutatja az Oktatási Hivatal (OH) idei középiskolai felvételire vonatkozó adatsora, amely az általános felvételi eljárás utáni eredményeket összegzi. Ezzel a férőhelyek mindössze 56,3 százalékát sikerült betölteni, ami jelentős visszalépés tavaly óta, amikor ez az arány még 62,8 százalék volt. A szakgimnáziumok összesen 1986 tanulmányi területet hirdettek meg idén őszre, ám ezek közül 109 indítását végül vissza kellett vonni.
A kapacitásfelesleg a szakközépiskolává átnevezett szakiskoláknál még ennél is súlyosabb: ott a meghirdetett 50 ezer férőhely mindössze 38,8 százalékát sikerült betölteni, ami azt jelenti, hogy 30 900 hely üresen maradt. Igaz, itt enyhébb a visszaesés 2015 óta, mikor is a helyek 40,4 százalékát töltötték fel.
Az összes jelentkező 35 százalékát vették fel gimnáziumba, 39 százalékukat szakgimnáziumba, alig negyedüket szakközépiskolába, 2 százalékukat pedig készségfejlesztő speciális szakiskolába.
A legnépszerűbb gimnáziumtípusnak a nyolcosztályos bizonyult, itt a meghirdetett férőhelyek több mint 93 százalékát sikerült betölteni. Ezt követték a hatosztályos intézmények közel 90 százalékos betöltöttséggel, míg harmadik helyen a 4-5 évfolyamos gimnáziumok végeztek közel 75 százalékos telítettséggel. A gimnáziumok népszerűségét mutatja, hogy 2015-ben az összes középiskolás diák 40 százaléka járt gimnáziumba, ami az eddig mért legmagasabb arány.
Tény, hogy a tanulói létszám a népességfogyás miatt évről évre egyre alacsonyabb, ám a csökkenés a szakképző intézményeket sújtotta a legerőteljesebben. Ezt jól mutatja, hogy a 2010/2011-es tanévben még közel 200 ezren jártak gimnáziumba, 240 ezren szakközépiskolába (mostani nevén szakgimnáziumba), míg mintegy 140 ezren szakiskolába (új nevén szakközépiskola). Tavaly már a gimnáziumi oktatást 181 ezren, a szakgimnáziumit 183 ezren választották, míg a szakközépiskolákba mindössze 88 ezer diák járt. Összesen tehát 126 ezer gyerek tűnt el az iskolákból mindössze 5 év alatt, közülük 108 ezren a szakgimnáziumokból és a szakiskolákból. Így úgy látszik, hiába próbálta a kormány az elmúlt években folyamatosan népszerűbbé tenni a szakképzést, ez eddig sikertelennek bizonyult. Pedig maga Orbán Viktor miniszterelnök is több alkalommal felszólalt az ügy érdekében arról beszélve, hogy „a jövő a szakképzésben van”, vagy hogy „az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége”.