A Népszabadság csak előétel volt

Már nem a saját média kiépítése, hanem a másik oldal megsemmisítése a kormány célja – vélekedtek újságírók.

Veczán Zoltán
2016. 10. 21. 14:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság beszántása apropóján négy újságíró ült kerekasztalhoz a Rajk László Szakkollégium szervezésében: a megszűnt lap főszerkesztő-helyettese, Pető Péter, már nyugdíjba vonult kollégája, Tamás Ervin, valamint Gerényi Gábor Index-társalapító, a Mandiner ügyvezetője és Gazda Albert a Magyar Nemzettől. A Népszabadságnál történtek kibeszélése mellett olyan kérdéseket is boncolgattak, hogy van-e egyáltalán független sajtó, és hogy merre halad a kormány részéről tapasztalható elképesztő hatalomkoncentráció a média területén.

Ez a lap soha többé nem fog a megszokott formájában megjelenni – zárta rövidre a Népszabadság várható sorsáról való találgatást Pető. Valószínűleg nem formál kormánypárti lapot belőle a hatalom. „Kíváncsi lennék, ki vállalná gerinccel az első beköszönő cikket” – tette hozzá nevetve. Mindenesetre az jó lenyomata korunknak, hogy megjelenik egy hétvégi szám, ahol Rogán Antal helikopterügyéről, illetve Matolcsy György és Vajda Zita kapcsolatáról írnak – majd egyszer csak megszűnik a lap. Vagyis – ahogy Gazda pontosított – még csak nem is megszűnik, hanem felfüggesztik a kiadását, hiszen

az a cél, hogy ne jelenjen meg, ne vihesse senki tovább, még a nevet sem.

Mert ha a szerkesztőség odébbáll, és megalapítja az új Népszabadságot, ezek után sokáig élhetett volna a kormánytól kapott ingyenreklámból.

És hogy mit lehet ilyenkor tenni? Pető elmondta, miért nem állnak fel kollektíve: nyolcvanan vannak, köztük van várandós nő, van, aki szeptember 29-én igazolt át máshonnan, így egy fillér sem járna nekik végkielégítésként. Ha most az „erős emberek”, a nevesebb zsurnaliszták felállnak, a többieket könnyen kivégzi a munkáltató, így most addig várnak, amíg mindenkit legalább tisztességesen kifizetnek.

Abban, hogy ez nem gazdasági döntés volt, mindenki egyetértett. Erre utal, hogy a dolgozók a mai napig kapják az alapfizetésüket, ami egyértelmű ráfizetés a tulajdonosnak, vagy hogy az egyébként nem veszteséges Nol.hu-t is beszántották a lappal együtt. No meg hogy nem próbálta racionalizálni a költségeket, de még csak nem is kommunikálta, hogy baj van.

Bár az anyagi ellehetetlenülés-ellehetetlenítés mindenképpen közrejátszott. Tamás Ervin némi önkritikával megjegyezte: nem sikerült megoldást találni arra, hogy fizetőssé tegyék az internetes tartalmakat. A fő ok azonban a lap tudatos „kiszárítása” volt. Ennek jele, hogy 40 ezres példányszámú,

országosan legnagyobb politikai napilapként az állami hirdetési pénzek 1 százalékát kapták meg

– mutatott rá Pető. Persze minden kormány a neki kedves orgánumokat támogatja állami pénzből, de ilyen aránytalanság 1990 óta sosem volt – húzta alá Tamás Ervin. Gazda hozzátette, 2012-es origós főszerkesztősége alatt az akkor még kormánykritikus oldal nulla forintot kapott, míg az egyébként szintén kormánykritikus Index 400 milliót – persze akkor a tulajdonos Spéder Zoltán még jóban volt Orbánékkal. Ennél még lényegesebb, hogy a magánhirdetők sem mernek a kormánynak nem tetsző lapokban reklámozni, mert tartanak a következményektől. Gerényi viszont úgy vélekedett,

az MSZP körüli milliárdos holdudvarnak kutya kötelessége lett volna megszerezni a lapot.

Szerinte politikai lapokat nagyjából a rendszerváltás óta nem lehetett a piacról eltartani. Ha nincsenek szakmai befektetők, akkor másfajta pénzemberek jönnek, olyanok, akik bizonyos lojalitásért cserébe máshonnan részesülnek forrásokból. A kormány mindenesetre „elég szemét módon csinálja” – tette hozzá.

Az is kérdés volt, hogy a kormány egyáltalán mi alapján támogat: Tamás szerint a „lojálisan hízelgő, kormánynak hajbókoló lakájmédiát” támogatja, Gerényi felpanaszolta, hogy ők a Mandinernél kevesebb pénzt kaptak, mint az ellenzéki Klubrádió. Aztán végül Gazdával megegyeztek: baráti és ellenséges oligarchákra osztják a résztvevőket, és nem a médium hangvétele alapján osztanak pénzt – lásd az indexes Spédert, aki a legutóbbi időkig a rendszer barátja volt, nagyjából ellenzéki hangú Indexszel. A Népszabadság kinyírásával most több legyet is ütöttek egy csapásra, hiszen a lap munkatársai túrták elő és szállították azokat az anyagokat, amelyekből az RTL Klub és az ATV is merített.

A kérdés fogas volt, mert miközben a sajtószabadság féltése okán gyűlt össze a négy újságíró, közben senki sem emlékezett igazán durva nyomásgyakorlásra. A szocik sosem viszonyultak túlzott rokonszenvvel a laphoz – vallott Tamás Ervin –, de nem is diktáltak. Helyette inkább egymás ellen szivárogtattak a különböző érdekcsoportok. Gerényi indexes éveiből azért emlékezett üvöltözésre Rogán részéről, 2002 és 2006 között pedig a szocialisták voltak nagyok agresszívek, „nyomták a Fidesz-dossziékat”, és húzták a szájukat, ha az újságírók megkérdezték a másik oldalt is. De ekkor az Index már saját lábon állt, így nem mertek szólni.

A Népszabadság és a többi ellenzéki médium megszüntetésével az a probléma – világított rá Pető –, hogy az egyetlen valóságelbeszélés a kormány kezében lesz, és nem lesz másik, amelyik versengene vele, ez jól látszott a 98 százalékos „nem” szavazatokkal operáló kvótareferendumnál.

A nyilvánosság nagyobb csapdában van mint a népszabisok – állapította meg keserűen.

Gazda hozzátette: természetes, hogy a kilencvenes években a jobboldal a saját médiáját próbálta meg kiépíteni, most azonban már nem ez folyik, hanem a másik oldal megsemmisítése. Ki tudja, mi lesz a Népszavával, darálóban az Index is.

A Népszabadság nem az előadás volt – hanem a főpróba.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.