A Népszabadság csak előétel volt

Már nem a saját média kiépítése, hanem a másik oldal megsemmisítése a kormány célja – vélekedtek újságírók.

A Népszabadság beszántása apropóján négy újságíró ült kerekasztalhoz a Rajk László Szakkollégium szervezésében: a megszűnt lap főszerkesztő-helyettese, Pető Péter, már nyugdíjba vonult kollégája, Tamás Ervin, valamint Gerényi Gábor Index-társalapító, a Mandiner ügyvezetője és Gazda Albert a Magyar Nemzettől. A Népszabadságnál történtek kibeszélése mellett olyan kérdéseket is boncolgattak, hogy van-e egyáltalán független sajtó, és hogy merre halad a kormány részéről tapasztalható elképesztő hatalomkoncentráció a média területén.

Ez a lap soha többé nem fog a megszokott formájában megjelenni – zárta rövidre a Népszabadság várható sorsáról való találgatást Pető. Valószínűleg nem formál kormánypárti lapot belőle a hatalom. „Kíváncsi lennék, ki vállalná gerinccel az első beköszönő cikket” – tette hozzá nevetve. Mindenesetre az jó lenyomata korunknak, hogy megjelenik egy hétvégi szám, ahol Rogán Antal helikopterügyéről, illetve Matolcsy György és Vajda Zita kapcsolatáról írnak – majd egyszer csak megszűnik a lap. Vagyis – ahogy Gazda pontosított – még csak nem is megszűnik, hanem felfüggesztik a kiadását, hiszen

az a cél, hogy ne jelenjen meg, ne vihesse senki tovább, még a nevet sem.

Mert ha a szerkesztőség odébbáll, és megalapítja az új Népszabadságot, ezek után sokáig élhetett volna a kormánytól kapott ingyenreklámból.

És hogy mit lehet ilyenkor tenni? Pető elmondta, miért nem állnak fel kollektíve: nyolcvanan vannak, köztük van várandós nő, van, aki szeptember 29-én igazolt át máshonnan, így egy fillér sem járna nekik végkielégítésként. Ha most az „erős emberek”, a nevesebb zsurnaliszták felállnak, a többieket könnyen kivégzi a munkáltató, így most addig várnak, amíg mindenkit legalább tisztességesen kifizetnek.

Abban, hogy ez nem gazdasági döntés volt, mindenki egyetértett. Erre utal, hogy a dolgozók a mai napig kapják az alapfizetésüket, ami egyértelmű ráfizetés a tulajdonosnak, vagy hogy az egyébként nem veszteséges Nol.hu-t is beszántották a lappal együtt. No meg hogy nem próbálta racionalizálni a költségeket, de még csak nem is kommunikálta, hogy baj van.

Bár az anyagi ellehetetlenülés-ellehetetlenítés mindenképpen közrejátszott. Tamás Ervin némi önkritikával megjegyezte: nem sikerült megoldást találni arra, hogy fizetőssé tegyék az internetes tartalmakat. A fő ok azonban a lap tudatos „kiszárítása” volt. Ennek jele, hogy 40 ezres példányszámú,

országosan legnagyobb politikai napilapként az állami hirdetési pénzek 1 százalékát kapták meg

– mutatott rá Pető. Persze minden kormány a neki kedves orgánumokat támogatja állami pénzből, de ilyen aránytalanság 1990 óta sosem volt – húzta alá Tamás Ervin. Gazda hozzátette, 2012-es origós főszerkesztősége alatt az akkor még kormánykritikus oldal nulla forintot kapott, míg az egyébként szintén kormánykritikus Index 400 milliót – persze akkor a tulajdonos Spéder Zoltán még jóban volt Orbánékkal. Ennél még lényegesebb, hogy a magánhirdetők sem mernek a kormánynak nem tetsző lapokban reklámozni, mert tartanak a következményektől. Gerényi viszont úgy vélekedett,

az MSZP körüli milliárdos holdudvarnak kutya kötelessége lett volna megszerezni a lapot.

Szerinte politikai lapokat nagyjából a rendszerváltás óta nem lehetett a piacról eltartani. Ha nincsenek szakmai befektetők, akkor másfajta pénzemberek jönnek, olyanok, akik bizonyos lojalitásért cserébe máshonnan részesülnek forrásokból. A kormány mindenesetre „elég szemét módon csinálja” – tette hozzá.

Az is kérdés volt, hogy a kormány egyáltalán mi alapján támogat: Tamás szerint a „lojálisan hízelgő, kormánynak hajbókoló lakájmédiát” támogatja, Gerényi felpanaszolta, hogy ők a Mandinernél kevesebb pénzt kaptak, mint az ellenzéki Klubrádió. Aztán végül Gazdával megegyeztek: baráti és ellenséges oligarchákra osztják a résztvevőket, és nem a médium hangvétele alapján osztanak pénzt – lásd az indexes Spédert, aki a legutóbbi időkig a rendszer barátja volt, nagyjából ellenzéki hangú Indexszel. A Népszabadság kinyírásával most több legyet is ütöttek egy csapásra, hiszen a lap munkatársai túrták elő és szállították azokat az anyagokat, amelyekből az RTL Klub és az ATV is merített.

A kérdés fogas volt, mert miközben a sajtószabadság féltése okán gyűlt össze a négy újságíró, közben senki sem emlékezett igazán durva nyomásgyakorlásra. A szocik sosem viszonyultak túlzott rokonszenvvel a laphoz – vallott Tamás Ervin –, de nem is diktáltak. Helyette inkább egymás ellen szivárogtattak a különböző érdekcsoportok. Gerényi indexes éveiből azért emlékezett üvöltözésre Rogán részéről, 2002 és 2006 között pedig a szocialisták voltak nagyok agresszívek, „nyomták a Fidesz-dossziékat”, és húzták a szájukat, ha az újságírók megkérdezték a másik oldalt is. De ekkor az Index már saját lábon állt, így nem mertek szólni.

A Népszabadság és a többi ellenzéki médium megszüntetésével az a probléma – világított rá Pető –, hogy az egyetlen valóságelbeszélés a kormány kezében lesz, és nem lesz másik, amelyik versengene vele, ez jól látszott a 98 százalékos „nem” szavazatokkal operáló kvótareferendumnál.

A nyilvánosság nagyobb csapdában van mint a népszabisok – állapította meg keserűen.

Gazda hozzátette: természetes, hogy a kilencvenes években a jobboldal a saját médiáját próbálta meg kiépíteni, most azonban már nem ez folyik, hanem a másik oldal megsemmisítése. Ki tudja, mi lesz a Népszavával, darálóban az Index is.

A Népszabadság nem az előadás volt – hanem a főpróba.

###HIRDETES2###