Múlt szerdán, az agyhártyagyulladás tüneteinek jelentkezése után néhány órával vesztette életét a fővárosi Veres Pálné Gimnázium egyik diákja. A hírre mindenki felfigyelt, nemcsak a haláleset miatt, hanem azért is, mert maga a járványos agyhártyagyulladás nem annyira gyakori hazánkban: az Országos Epidemiológiai Központ évente csak nagyságrendileg 50-70 esetet regisztrál. A betegek túlélési esélyei nagyban függnek attól, hogy a kórt milyen hamar ismerik fel: az életek akár órákon is múlhatnak.
„A felismerést nehezíti, hogy a kevésbé veszélyes, más kórokozóhoz társuló gennyes agyhártyagyulladás sokkal gyakoribb, mint a Meningococcus okozta járványos agyhártyagyulladás. Másrészt a betegség kezdeti tünetei egyáltalán nem tipikusak: eleinte csak magas láz és elesettség, vérnyomásesés és verejtékezés, fejfájás és fekvés közbeni merevség, fénykerülés, hányinger és hányás jelentkezik. Ilyen banális panaszokkal évente több mint egymillió beteg jelentkezik, a szimptómák alapján pedig nem lenne érdemes minden egyes esetben azonnal járványos agyhártyagyulladást feltételezni” – mondja Kádár János infektológus főorvos.
Az első érintettnél a késői felismerés azért rejt nagy kockázatot, mert mire az agyhártyagyulladásra jellemző ideggyógyászati tünetek megjelennek, és így az orvosok gondolhatnak erre a betegségre, addigra a legtöbb szervben már komoly pusztítást végzett a baktérium. Nagyon gyorsan kialakulhat például olyan szervkárosodás, amely a központi idegrendszerben nyomásfokozódást, agyvíz-keringési zavart okoz. Ilyenkor a betegség tünetei már órák alatt súlyosbodhatnak. A kórokozó a mellékvese kéregállományában bevérzéseket okozva gyakorlatilag azt azonnal tönkreteszi, emiatt pillanatok alatt mellékvesekéreg-elégtelenség, ezáltal keringési elégtelenség és hormonális összeomlás alakul ki. Utóbbiaknak az a következménye, hogy az érintettek már a legkisebb stresszre is képtelenek reagálni, ezáltal pedig nagyon esendővé válnak. Ezzel párhuzamosan a bőrben is létrejöhetnek bevérzések és gennyes gócok, bakteriális tályogok. A legrosszabb viszont az, hogy eközben az agyhártyán gond nélkül tud szaporodni a kórokozó, előrehaladott, roncsoló gyulladást vált ki. Tönkreteszi a kis ereket is és azok mentén a fontosabb szerveket, az azok által befont izmokat. Utóbbiakban szaporodva a kórokozó izomelhalást is okoz.
A folyamatnak csak időben megkezdett kezeléssel lehet gátat szabni, amihez az kell, hogy a betegek minél hamarabb kórházba kerüljenek. Mivel a fertőzés nagyon komoly következményekkel jár, kifutása pedig könnyen végzetes lehet, az egészségügyi ellátóhelyek mindig el vannak látva olyan antibiotikummal, amelyet már a gyanú esetén is alkalmazhatnak. Ezek használata mellett a legfontosabb feladat az, hogy intenzív ellátás keretében fönntartsák a beteg keringését, légzésleállás esetén lélegeztessék. Mint azt Kádár doktor kiemeli, az ellátásnak ilyenkor nagyon komoly szakmai protokollja van.
A járványos agyhártyagyulladás biztos diagnózisa csak a kóros agyvízlelet alapján állítható fel, az orvosok ez alapján tudják kimondani, hogy biztosan Meningococcusról van szó. Utóbbinak ötféle törzse van, ebből nálunk a járványosabb típusú C és a szórványosabb típusú B fordul elő leggyakrabban. A kórokozó annyira gyorsan szaporodik, hogy az agyvízleletekben már órákkal a fertőzést követően kimutatható.
Ha a betegség valahol felüti a fejét, akkor a második eset diagnosztizálása már nem olyan nehéz, hiszen az orvosok már célzottan tudják vizsgálni a betegeket. Magyarán egyből agyvizet vesznek, a betegséget hamar azonosítani tudják, a kezelést is egyből meg tudják kezdeni. A múlt heti haláleset után most erre figyelnek legjobban az orvosok: azoknak a bizonytalan fejfájásos panaszait mindenképpen kiértékelik, akik az érintettel kapcsolatba kerülhettek, vizsgálatuk jelenleg is folyamatban van. A baktériumok tenyésztése és DNS-vizsgálata még nem készült el minden esetben, azaz a szűrések még nem zárultak le teljes körűen. Azt mindenesetre tudni lehet, hogy egyelőre csak két ismert eset van: az első a múlt héten elvesztett diák, a másik pedig egy jelenleg is kezelt beteg.
Ha esetleg másról is kiderül, hogy érintett, akkor annak ellátási feltételei már sokkal jobbak, az időben felismert betegek akár maradéktalanul is gyógyíthatók lehetnek. Az orvosok ugyanis jellemzően csak a járványok első érintettjeit vesztik el nagyobb eséllyel, illetve azokat, akik későn jutnak ellátáshoz. Ugyanígy fokozott a kockázat azoknál, akiknél az első tünetek kialakulásakor már sok szerv érintett. Ezzel magyarázható, hogy a járványos agyhártyagyulladás halálozási aránya annak ellenére is elég magas – központi idegrendszeri érintettség esetén nagyságrendileg 10, az invazív, gyorsan szétterjedő, nagy támadási hajlamú fertőzés esetén 30 százalékos –, hogy a betegség amúgy kezelhető.
Maga a fertőzés cseppfertőzéssel terjed, átadásához viszonylag szoros kontaktusra van szükség – viszont a kór nem feltétlenül a beteggel legközelebbi kapcsolatban levőkben jelenik meg, a többség csak hordozó. Mint az infektológustól megtudtuk, nem is kis arányban: maga a kórokozó a fiatalok garatflórájában akár 5-50 százalékos eséllyel is kimutatható lehet, de önmagában ez nem feltétlen okoz betegséget. „Ahhoz, hogy valaki ne csak tünetmentes hordozó legyen, hanem meg is betegedjen, több dolog is szükséges. Ilyen például a sérült nyálkahártya, a túlzott fizikai megterhelés, az alultápláltság, az immunrendszer hiányos működése. Egyetlen okot megnevezni nem lehet, mindig több tényező együttállására van szükség” – emeli ki a főorvos.
A betegségnek még a leggondosabb ellátás mellett is súlyos, maradandó szövődményei lehetnek, így a felépülést követően fontos a rehabilitáció. Ehhez, mivel a beteg az agyi károsodás miatt megrokkanhat, mozgáskorlátozottá vagy epilepsziássá válhat, a legkülönfélébb szakemberekre lehet szükség: többek közt foniáterre, logopédusra, gyógytornászra és konduktorra.
Ugyan a járványos agyhártyagyulladás ellen létezik védőoltás, annak beadatása nem kötelező. Másrészt a szélesebb körben elterjedt vakcina megbízható védelmet csak az A, C, Y és W típusú kórokozó ellen nyújt, a B elleni oltóanyag teljes körű megbízhatósága még csak remélhető, ugyanis nincs mögötte akkora oltási tapasztalat, mint az előbbieknél.
A nálunk alkalmazott vakcinának alapvetően két típusa van: az egyiket csecsemőknél alkalmazzák és nem jelent tartós védettséget, csak egy évig ad biztonságot, a másikat pedig hároméves kor fölött adják be. Utóbbinak már elhúzódó, memóriaválaszt is kiváltó hatása van, így megfelelő védelmet jelent a nálunk leggyakoribb C típusú Meningococcus okozta betegség ellen. Az oltás másik, kiterjesztettebb típusát jellemzően csak az kapja meg, aki utazást tervez, különösen akkor, ha Afrikába látogat el. Azok, akik találkoztak járványos agyhártyagyulladásban szenvedő betegekkel, mindenképpen kapnak olyan gyógyszeres kezelést, amely a kórokozót eltünteti garatflórájukból. A vakcina és az érintettekkel történő érintkezést követő gyógyszeres kezelés mellett nagyon fontos az általános higiéniás szabályok betartása.
