Mintegy 170-180 millió forintba kerülhet azoknak a miniszterelnöki leveleknek a legyártása és kiküldése, amelyeket vélhetően az Erzsébet-utalványokkal együtt kapnak majd meg a nyugdíjasok – derült ki lapunk számításaiból. Több sajtóhír szólt arról a napokban, hogy a beígért tízezer forintos Erzsébet-utalvány mellé egy Orbán Viktor miniszterelnök által írt levelet is kap majd a 2,8 millió nyugdíjas, vélhetően épp ezért – és nem spórolásból – akarta a kormány eredetileg azt, hogy a kormányhivatalnokok vigyék ki karácsony előtt a juttatást. Ám ez a terv azóta meghiúsult, és kiderült, az utalványok kézbesítője a Magyar Posta lesz.
Azt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, hogy lesz az utalvány mellé miniszterelnöki levél; ezzel kapcsolatos kérdéseinket kedden elküldtük a Miniszterelnökségnek és a Miniszterelnöki Kabinetirodának is, de válasz lapzártánkig nem érkezett. A Magyar Posta viszont a 24.hu-nak annyit megerősített, ők viszik ki az utalványokat legkésőbb az év végéig. A HVG.hu ugyanakkor azt írta, a levél szövegét már ma véglegesíthetik, és még a héten nyomdába is küldi a Rogán Antal vezette tárca. Mint írták, a névre szóló levélben Orbán Viktor emlékezteti majd a címzetteket arra, hogy a kormány fontosnak tartja és tiszteli a nyugdíjasokat, illetve hogy igazságossági, becsületbeli kérdésnek tartja, hogy a költségvetés idén keletkező többletéből az adócsökkentéssel érintett aktív rétegek és a családok után a nyugdíjasok is részesüljenek.
A számításhoz a legutóbbi, október 2-i népszavazás kampányában kiküldött leveleket vettük alapul. Akkor a 8,1 millió nemzeti konzultációs miniszterelnöki levél legyártása 26,6 millió forintba került, ami most, 2,8 millió nyugdíjassal számolva ennek mintegy a harmada, csaknem kilencmillió forint lesz, ha a terv megvalósul. A kampányban a boríték költsége darabonként 4,3 forint volt, így most ez a tétel 12 millió forint lenne. A küldemények kézbesítési díja darabonként 53 forintot tett ki az októberi referendum előtt, ez a mostani létszámra vetítve 148 millió lehet, és még a küldemény „hajtogatási költsége” is elvinne ötmilliót. Ez több mint 170 millió forintra jön ki. Hasonló számok jelentek meg egyébként a korábban, 2010 végén, illetve 2011-ben a nyugdíjasoknak küldött konzultációs, illetve tájékoztató levelek esetében is. A 2010-es konzultációban például a nyugdíjasháztartásokba küldtek levelet, méghozzá válaszborítékkal együtt. A Miniszterelnökség annak idején azt közölte, hogy a leveleket – 2,9 milliót – „az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság készítette el és postázta ki összesen 222 millió 273 ezer forintért”.