Gál J. szerint hátrálunk vissza a pártsajtó letűntnek hitt korába, a reklámpiac elosztóhely lett, „onnan annak osztanak, akire áldását adja a hatalom a látszatért cserébe”.
Kérdés tehát az is, vajon érdemes-e ehhez segédkezet nyújtani nekik. Válaszolni ezekre csakis meggyőződésből lehet és nem szabad pozícióféltésből.
Arról is írt, mivel a hirdetési piacra jó ideje „rátehénkedett” már az állam, nem csoda, hogy a Vasárnapi Hírek bevételei eddig szabad szemmel alig voltak láthatók, így a fenntartható működéshez ennek is változnia kell.
Ám ezt a kényszert a kormány saját befolyása növelésére használhatja a ma létező viszonyok konzerválása érdekében. A kérdés az, talál-e ehhez önös érdekű, pozícióféltő partnereket a másik térfélen.
Gál J. azt is pedzegette, hogy akad, akinek „éppen az alkupolitika nyújtja a változatlanság védelmét, az kínál pozíciót, ami akár egy (napilapos) főszerkesztőséget is megér”, de neki nem éri meg.
A laptól hét év után távozó főszerkesztő elmenetele okai között politikusi múltját is megjelölte. A Népszavát és a Vasárnapi Híreket nemrégiben megvásárló Puch László személye kapcsán Gál J. annyit jegyzett meg: sokan sokfélét mondtak már róla, de baloldali elkötelezettségét soha nem kérdőjelezték meg. Egyben kijelentette: a Vasárnapi Hírek szerkesztőségének munkatársai garanciát jelentenek arra, hogy a lap „megőrzi karakteres értékeit, markáns ellenzéki hangját”.
Mint beszámoltunk róla, nemrégiben az Átlátszó írt arról bennfentes forrásokra hivatkozva, elfogadható tárgyalási alap lehet a különböző oldalakról a Népszava jövője érdekében, hogy az újság inkább véleményeket, elemzéseket közöljön, tényfeltáró írásokat kevésbé. Ezzel párhuzamosan a 444 is arról cikkezett egy hete, hogy a Népszavához állami hirdetések érkezhetnek, ugyanis állítólag az idén januárban beadott jelentkezéseiket befogadta az illetékes Miniszterelnöki Kabinetiroda.
