Egy másik civil szervezet, a Levegő Munkacsoport vezetője viszont támogatja a kormány kezdeményezését. Lukács András szerint a vagyonnyilatkozat valóban segít átláthatóbbá tenni a gazdasági viszonyokat, azonban szerinte is félő, hogy a kormány ezzel akarja majd a sajtóban lejáratni a civileket. – Mindemellett az sem egyértelmű, hogy milyen szankciós lehetőségek lesznek majd, valamint azt sem tudni, hogy melyik szerv felügyeli majd a vagyonnyilatkozatokat – tette hozzá.
– A civil szervezetekkel kapcsolatos tervek azt mutatják, hogy a kormány újabb ellenséget próbál teremteni, akit le kell majd győzni – mondta a Magyar Nemzetnek Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. Szerinte a politikai bosszú is szerepet játszik a civilek elleni fellépésben, hiszen ezek a szervezetek gyakran bírálták a kormányt jogsértés vagy korrupció miatt. Kiss Ambrus arra számít, a vagyonnyilatkozati kötelezettség azokra a civil szervezetekre vonatkozik majd, amelyek közpénzt is kapnak. A nyilatkozatok azonban nem biztos, hogy nyilvánosak lesznek, a kormányközeli szervezetek ugyanis sokkal több pénzt kapnak, ez pedig kellemetlen téma lehet a kabinetnek. Az viszont biztos, hogy a kormány évek óta építi azt a narratívát, amelynek során meghatároznak bizonyos ellenségeket. – Eldöntik, hogy kik számítanak jónak, és kik azok, akik nem a nemzet érdekében cselekszenek – tette hozzá az elemző.
Hasonlóan látja a helyzetet az Iránytű Intézet kutatásvezetője, aki szerint ez a lépés belesimul a Fidesz évek óta jól bevált módszerébe, miszerint mindig keresnek egy nehezen megfogható, külső ellenfelet. – Most, hogy Brüsszelben a kvótatervek alábbhagytak, Soros György személye kiváló „távoli ellenfél” lehet – mondta lapunknak Ember Zoltán. – Ráadásul – folytatta – Donald Trump megválasztásával a jelenlegi politikai klímában még különösebben erős nemzetközi visszhang nélkül is át lehet vinni például a civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályozást.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!