Szinte biztosan lesz olimpiai népszavazás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minden jel szerint bőven meglesz a kellő számú aláírás. A Fidesz kifarolhat a pályázat mögül.

Markotay Csaba
2017. 02. 16. 18:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője ugyancsak hárította a témát, amikor tájékoztatóján arról beszélt, hogy mivel az olimpiai pályázatot Budapest adta be, így a kormánynak és a Fidesz-frakciónak lényegében annyi köze van az olimpiához, mint a DVTK kezdőcsapatához. „Azon sem törjük a fejünket, hogy a DVTK a vasárnapi fordulóban milyen összeállításban fog kimenni a pályára. Semmi közünk hozzá” - mondta.

Kézenfekvő lehetne egyébként a 2024-es pályázat visszavonása – ezt Budapestnek kellene megtennie –, de kérdés, hogy ezzel elkerülhető-e a népszavazás, ha már összegyűlt az elegendő számú hiteles aláírás. A kormány legutóbb tavaly tavasszal a vasárnapi boltzár ügyében fújt látványosan visszavonulót, de akkor egészen más volt a helyzet: egy már egy éve hatályban lévő szabályból kellett kihátrálni, miután a kopaszbalhé után a Kúria végül a szocialisták kérdésének adott zöld utat. Akkor azonban még nem indult el az aláírásgyűjtés, így nem volt kötelezettség sem a referendum kiírására, ami a kormányzati lépéssel okafogyottá vált.

Erős elutasítás

Mindössze a lakosság negyede támogatja a budapesti olimpiát – derült ki a Republikon Intézet friss felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint az ország lakosságának közel fele, 44 százaléka gondolja úgy, hogy nem kellene megrendezi a 2024-es olimpiát Magyarországnak, és mindössze a válaszadók egynegyede nyilatkozta azt, hogy támogatja a budapesti nyári játékokat. A fővárosban ennél kiegyenlítettebb az arány, mind a támogatók, mind az ellenzők a lakosság nagyjából harmadát teszik ki, viszont azok között a budapestiek között, akiknek határozott véleményük van, jóval nagyobb az aránya azoknak, akik nem támogatják a rendezést.

Ami a mostani gyűjtést illeti: a Momentum Mozgalom pénteken kora délután jelenti be az aláírások pontos számát. Több kisebb párt már korábban ismertette, hogy hol tart. Az LMP múlt vasárnap adott le 23 ezer szignót, és a határidőig további nagyjából 5-6 ezret ad át a kezdeményezőknek, vagyis a párt a 30 ezer aláíráshoz közelít. A Párbeszéd és annak elnöke, Szabó Tímea a Nyugati téri aluljáróban adott át 10 ezer aláírást a NOlimpia aktivistáinak. A politikus emlékeztetett, hogy a Párbeszéd a kezdetektől gyűjti az aláírásokat, mert meggyőződésük, hogy a kormánynak inkább a valóban fontos dolgokra, például az oktatásra vagy az egészségügyre kellene költenie a pénzt. Arról is beszélt, hogy komoly csalásokra, törvénytelen lépésekre számítanak a kormány részéről, hogy megakadályozzák a népszavazás kiírását. Példaként említette, hogy felemelik a szükséges aláírások számát. (Nemrég ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője vetette fel, hogy mivel nemcsak az állandó lakóhellyel, hanem a budapesti tartózkodási hellyel rendelkezők is aláírhatják a népszavazási aláírásgyűjtést, így őket is figyelembe kellene venni az érvényességi küszöbnél. Ha ez megtörténne, akkor nem 138 ezer, hanem 150 ezer hiteles aláírásra lenne szükség. A Fővárosi Választási Iroda ugyanakkor az aláírásgyűjtés kezdetekor 138 ezerben határozta meg a szükséges számot.)

Az Együtt csaknem 10 500 aláírást adott át a Momentum Mozgalomnak, jelezve, hogy a kezdetektől fogva ellenzik a budapesti olimpiát. A gyűjtéshez információink szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is több ezer szignóval járul hozzá, és több szocialista politikus, így például Szanyi Tibor vagy Kunhalmi Ágnes is átadott íveket a kezdeményezőknek.

Bár a vége felé közeledik az akció, ma újabb támadások érték az aktivistákat. Az LMP egyik aláírásgyűjtőjét a Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban egy borosüveggel verték fejbe. A támadó először egy aláíróra támadt rá, ezután ütötte meg az aláírásgyűjtőt, akit a mentősök kórházba vittek. A rendőrség közleménye szerint a támadót a helyszínen elfogták, és súlyos testi sértés miatt indult ellene eljárás. Néhány órával az eset után a Blaha Lujza téren vertek szét egy nolimpiás standot.

A Fővárosi Önkormányzatnál mindenesetre már felkészültek az aláírások fogadására. A szignókat az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők fogják ellenőrizni, a munka önkéntes, és aki jelentkezik rá, annak a rendes munkaidőn túl kell végeznie a feladatot, pluszpénzért. Az ellenőrzésnél viszont gyors munkát ígérnek: a lehetséges 45 nap helyett 14 munkanapon belül, vagyis március 10-ig kiderül, mennyi hiteles aláírás gyűlt össze a népszavazáshoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.