Az Alkotmánybíróság elé kerülhet a CEU-ügy

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Jobbik is aláírja az ezt célzó indítványt, így elvileg meglesz a megfelelő számú szignó.

Katona Mariann
2017. 04. 12. 12:31

Nemtetszését fejezte ki az amerikai diplomácia is, hiszen úgy értékelik, hogy az ő érdekeik sérülnek a lépéssel. A külügyi tárca európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese, Hoyt Yee a minap Budapesten járt, s elmondta: a cél az, hogy a CEU tovább működhessen és Budapesten maradhasson. Az azonban bizonyos, hogy erről nem Washington fog tárgyalni Budapesttel, a szövetségi kormánynak ugyanis nincs hatásköre ebben az ügyben eljárni. Mark C. Toner, az USA külügyminisztériumának szóvivője egy későbbi sajtótájékoztatóján mindehhez azt fűzte hozzá: az Egyesült Államok azt várja Magyarországtól, hogy ne alkalmazza a CEU bezáratására hozott törvényt. Azt is elmondta: álláspontjuk szerint más amerikai intézmények magyarországi működését is veszélyezteti a jogszabály. Erre magyar részről Palkovics László oktatási államtitkár reagált, mondván, nem látja indokoltnak a törvény módosításának felfüggesztését, mivel a jogszabályt az Országgyűlés már megszavazta, az államfő aláírta és ki is hirdették. „Tanácsokat szívesen fogadunk, felszólításokat nem annyira magyar törvényalkotási kérdésekben” – fogalmazott az ATV-nek a politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.