Óriási csúszásban a vizes vb

A három hónap múlva kezdődő világverseny kommunikációs kampánya sem indult még meg sem itthon, sem külföldön.

Jandó Zoltán
2017. 04. 19. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a 2024-es olimpia előkészületei is jobban álltak, és nem időarányosan, hanem mindent figyelembe véve – így foglalta össze röviden, vélhetően némi túlzással élve egy forrásunk, mi a helyzet a budapesti vizes világbajnoksággal (vb) szűk három hónappal az esemény kezdete előtt. Bár a hasonló rendezvényeknél mindig felmerül, hogy csúszásban vannak a szervezők, és végül jellemzően sikerül erre rácáfolni, ezúttal kivétel nélkül minden ügyre rálátó informátorunk azt mondta: komoly gondok vannak. Arról eltértek az álláspontok, hogy az utolsó, vagy az utolsó utáni pillanatban járunk egyes projekteknél, de az biztosnak tűnik: hatalmas hajrára lesz szükség a hátralévő 12 hétben. Hallottunk olyan véleményt, miszerint ahhoz, hogy minden tipp-topp legyen, mostantól még egy év kellene.

Külön érdekes, hogy amikor négy esztendővel előre hozták az eredetileg 2021-re tervezett budapesti vb-t, akkor a szakértők többsége elsősorban a legnagyobb projekt, a Dagály úszókomplexum miatt aggódott, de pont ezzel nem lesz ilyen jellegű gond. Emellett a nyílt vízi úszásnak otthont adó Balatonnál is vélhetően időben vannak (talán még akkor is, ha épp tegnap minősítették eredménytelennek a balatonfűzfői uszoda felújítására kiírt tendert), a másik három budapesti helyszínen azonban már más a helyzet.

A margitszigeti Hajós Alfréd uszodában (ahol a vízilabdameccseket rendezik) például még szinte sehogy nem áll a felújítás alatt lévő medence, a mobil lelátóról pedig úgy hírlik, még a múlt héten sem tudták, ki fogja építeni. Annyi bizonyos, hogy utóbbi nem volt eleme a Hajós és Széchy Tamás Uszoda felújítására kiírt bő 3 milliárdos közbeszerzésnek, amelyen mellesleg alig több mint egy hónapja hirdettek eredményt. Pedig munka úgy is van bőven, hogy a lelátók kimaradtak a projektből: javítani és beázásmentesíteni kell a fedett uszoda tetejét, nyílászárókat kell cserélni, medencéket kell felújítani, az egyéb gépészeti, csatorna- és elektromos ellátást biztosító fejlesztésekről nem is beszélve.

Szintén voltak gondok a szinkronúszásnak otthont adó városligeti műjégpályánál, illetve tónál is, ahol, úgy tudjuk, statikai problémák merültek fel: nem volt biztos, hogy a betonalapzat elbírja az ideiglenes medencét, aminek helyén épp ezért a közelmúltban módosítottak. A medence okozott az elmúlt hetekben izgalmakat állítólag a Batthyány téri óriás ugrótorony építése során is, aminek kivitelezőjét egyébként még a margitszigeti fejlesztésekénél is később, alig több mint három hete választották ki.

Arról eltértek a vélemények, hogy ezeket a lemaradásokat be lehet-e hozni, a korábbi tapasztalatok alapján azonban reménykedhetünk abban, hogy igen. Más kérdés, hogy mindez mennyibe kerül majd az adófizetőknek. A jelenleg a Magyar Nemzet kalkulációi alapján már masszívan 95 milliárd forint felett járó vizes vb-t forrásaink szerint ugyanis – az egyértelmű indokok mellett – a hihetetlen mértékű csúszás is igencsak megdrágítja. A kivitelezők alapból többet kérnének a feszített tempó miatt, de ehhez még az is hozzájön, hogy a pályázó cégek abszolút tisztában vannak a szervezők szorult helyzetével, amit kegyetlenül ki is használnak. Lapunknak többen is azt mondták: a kivitelezők jelenleg már 2-3-szoros árszorzóval dolgoznak, hiszen a szervezőnek úgyis ki kell fizetnie őket.

Ráadásul ha a létesítmények esetében hatalmas összegek ráfordításával sikerül is behozni a lemaradást, akkor is vannak olyan területek, ahol már most komoly károkat okozott a késés. Többek szerint teljesen érthetetlen például, hogy miért nem indult meg a világbajnokság kommunikációja sem itthon, sem külföldön. Több forrásból is úgy hallottuk, hogy ezzel a Kuna Tiborhoz köthető Trinity Communicationst bízták meg, de a közbeszerzések között erre semmi nem utal. Igaz, Kuna egy másik cége, a Young and Partners nemrégiben elnyert egy 2 milliárdos rendezvényszervezési megbízást, forrásaink ennél kétszer nagyobb kommunikációs büdzséről beszéltek.

Eredetileg már a jegyek értékesítésének tavaly decemberi indítása előtt terveztek állítólag egy kampányt, ilyenre azonban azóta sem került sor. Ahogy külföldi hirdetésekre sem: még szaklapokig sem jutottak el az illetékesek. Ez pedig a jegyek értékesítésére is kihat: a belépők sokkal lassabban fogynak, mint azt előzetesen remélték. Emellett az sem látszik, hogy milyen más irányból hozhat komolyabb bevételt a vb, hiszen például a merchandising termékek (márkajelzéssel ellátott, sporteseményhez köthető tárgyak) körül is hatalmas a csönd. A jegyértékesítésre és csecsebecsékre vonatkozó kérdéseinkkel kerestük a szervezéssel megbízott Bp2017 Nonprofit Kft.-t, lapzártánkig azonban nem érkezett válasz.

Ha már a szervező cég szóba került: többen a vállalatnak rótták fel a csúszásokat, igaz, hallottunk olyan véleményt is, hogy ennél magasabb szinten vannak a gondok. Úgy tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a szervezőbizottságot is elnöklő Seszták Miklósra, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőjére bízta a projektet, aki viszont egyesek szerint nem méri fel megfelelően az esemény súlyát. Annyi bizonyos, hogy az öt minisztert, egy kormánybiztost és a főpolgármestert is soraiban tudó szervezőbizottság ebben a formában még soha nem ült össze, Tarlós István például lapunknak azt mondta: több mint másfél évvel ezelőtt ülésezett utoljára a grémiummal.

Persze mivel ez láthatóan egy protokolláris szervezet, ettől még haladhatna a dolog, de az a baj, hogy az operatív feladatokkal megbízott Bp2017 Nonprofit Kft. sem úgy működik, ahogy kellene. A céggel a fő gond, hogy nincsenek megfelelő, rendezvényszervezéshez értő szakemberek, és a felelősségi jogkörök sem tisztázottak. Az ügyvezetőnek van „vizes múltja”, de ilyen projekten ő sem dolgozott korábban, ráadásul a hírek szerint a döntéseket sem ő hozza. A teljes projektet év elejéig Gyárfás Tamás fogta össze, de miután lemondott az úszószövetség vezetéséről, itt is háttérbe szorult, immár nemzetközi feladataira koncentrál. A cégnél a legerősebb embernek így most a Seszták Miklóshoz kötött pénzügyi igazgatót, Balogh Sándort tartják, de nem egyértelmű az sem, hogy neki milyen döntési jogköre van. A legnagyobb félelem épp ezért az, hogy a hátralévő hetekben sem lesz senki, aki összefogja a gigaprojektet. Úgy tudjuk, hogy a helyzet kritikusságát a Bp2017 Kft.-nél is felismerték, és az elmúlt időszakban próbáltak ilyen területen gyakorlottan mozgó szakembereket igazolni, de a szituációt többen annyira kilátástalannak ítélték meg, hogy nem vállalták a megbízatást.

„Minden rendben lesz”

Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester a Magyar Nemzetnek elmondta: három héttel ezelőtt tárgyalt a bizottságot vezető nemzeti fejlesztési miniszterrel. Seszták Miklós a főpolgármestert megnyugtatta, hogy nem kell aggódni, a három hónap múlva megrendezendő nemzetközi sportesemény szervezésével „minden rendben lesz”. Tarlós István hozzátette: a főváros a maga részéről időben teljesíti az úgynevezett „periférikus fejlesztéseket”. (Sz. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.