Parragh László: Nekem nem lehet gesztust tenni

Az iparkamara elnöke nem hívná meg villásreggelire az országon átvonuló migránsokat; szerinte a felesége monetáris tanácsba való kinevezése az ország szempontjából is jó döntés volt. Interjú.

– Nemrég egy nyilatkozatában óriási hibának nevezte, hogy a polgármesterek nem záratnak be gimnáziumokat. Mégis, a középiskolai felvételik után az üresen maradt férőhelyek 85 százaléka szakképző iskolákban van. Nem inkább ezeket a kihasználatlan intézményeket kellene becsukni?
– Ma a szülők meg vannak győződve róla, hogy ha a gyereknek van egy érettségije, minden ajtó nyitva áll előtte. Ez rossz beidegződés. Számtalan olyan szakgimnáziumot találni, ahol a diákok elhelyezkedési esélyei magasabbak, mint a 2,5-3-as átlagú gimnáziumok tanulóinak. Emiatt fontosnak tartanám, hogy legyen felvételi a gimnáziumban. Mert ha valaki valamire nem képes, nem szabad odaengedni. Nézze meg, micsoda károkat okozott a felsőoktatásban, hogy az előző rezsim nyelvtudás nélkül engedte a gyerekeket a felsőoktatásba. Emiatt a hallgatók egyharmadának nem tudták kiadni a diplomáját.

– Szintén a közelmúltban „igazi szegregációként” jellemezte, hogy a falusi általános iskolákban nincs, aki nyelvekre tanítsa a gyerekeket. Eközben a kamara nyomásának eredménye, hogy 2020-tól kötelező lesz a középfokú nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez. Ezzel a küszöbbel nem pont a falusi tanulókat zárják ki a diplomaszerzésből?
– A kettő között még van egy szint: a középiskola. Ma már mindegyik gyerek zsebében ott van a mobiltelefon, ha rákeresnek valamire, angolul kapnak találatokat. Ennek ellenére két alapkompetenciát nem tanítunk megfelelő szinten: a digitális írástudást és az angolnyelv-tudást. A szegregációt abban látom, ha a gyerek nem kapja meg a lehetőséget a tanulásra. Az általános iskola szintjére kell levinni azt a tudást, amivel a diákok képesek lesznek belépni a gimnáziumba, majd onnan a felsőoktatásba. Ez nem rövid folyamat, minden oktatási rendszer átalakítása évtizedes távlatban mérhető, de nem spórolható meg.

– Tavaly már átalakították a szakképzést. Jobb lett az oktatás?
– Ebben óriási vitáink vannak még a kormányzattal is, de az új rendszert majd öt év múlva lehet értékelni. Addig is a nagy átalakítást finomhangolásnak kell követnie. Nem állítom, hogy csalhatatlanok vagyunk, de kétségtelenül rávilágítunk a problémákra. Terveink között szerepel az is, hogy lebontsuk a határt a felsőoktatás és a szakképzés között. Tehát ha valaki a szakmáját jól tudja a természettudományos területeken, akkor könnyebben jusson be mérnökképzésre a felsőoktatásba, mint az, aki gimnáziumból jön. Vagyis kapjon pluszpontokat a felvételin a szakgimnáziumi diák.

– Sokak szerint az ország versenyképessége azért sem jó, mert a kormány céltalanul költötte el az uniós forrásokat. A versenyképességi tanács tagjaként hogyan javítana a helyzeten?
– Ebbe nem mennék bele, mert a tanácsban belső munka zajlik. Miután a 2007 és 2013 közötti időszakra már kiírták az uniós pályázatokat, a jelenlegi kormánynak nem volt reális esélye beavatkozni. Viszont a kamara végigvitte az alapvető törekvését a 2014–2020-as időszakra: a pénzek kétharmadát gazdaságfejlesztésre fogják fordítani. Azt is látni kell, hogy Brüsszelnek alapvetően nem áll érdekében a magyar gazdaság versenyképességét erősíteni, mert ezzel a saját vállalkozásai érdekét sérti.

– Tehát Brüsszelt meg kell állítani?
– Nyilván megvan a személyes véleményem a migrációról, és nem hívnám meg tojásrántottás reggelire azokat a migránsokat, akik átvonulnak az országon, de ez az én értékrendem, és nem szeretnék belemenni a politikába. Relatíve sokat vagyok Brüsszelben, de nem szívesen megyek oda, mert akkora a távolság a valós élet és az ottani bürokraták között, hogy le sem tudom írni.

– Korábban azt mondta a kereskedőházakról, hogy nehéz objektíven mérni a sikerüket. Viszont 2015-ben 6 milliárdos veszteséget termeltek, a 2016-os beszámolóikat pedig még nyilvánosságra sem hozták. Mit nyert velük az ország?
– Nyilván ismerem az idei számaikat, de nem az én dolgom ezeket az újsággal megosztani. A kereskedőházak sikerességét közvetlen módon soha nem tudjuk mérni, ez nem olyan, mint egy italautomata, amibe bedobjuk a pénzt, és kigurul az üdítő. A gazdaságfejlesztés egy kicsit a reklámhoz hasonlít: a pénz egy része hatékony, a másik nem, csak éppen nem tudni, hogy melyik rész melyik. A magyar gazdaság 86 százalékában az uniós piacoktól függ, így nem látom megvalósíthatónak azt a kormányzati célkitűzést, hogy az export egyharmada keleti és déli piacokra menjen. Azt sem állítom, hogy ne lehetne a kereskedőházakra fordított pénzeket jobban elkölteni. Bár a keleti nyitásnak megvannak a maga korlátai, nem szabad róla lemondani. Ha egy nemzetgazdaságban csak két százalékkal is növeltük az exportot, akkor kettő százalékkal növeltük a GDP-t.

– A kereskedőházakat azért is kritika éri, mert már a külföldön történő irodabérlésük körül is felmerül a mutyigyanú.
– Ezt nem tudom kommentálni. Egyetlen helyen jártam irodanyitáson: Vietnamban. Ott víztisztító berendezéseket tudunk eladni, ami jó. A többi helyszínt nem ismerem.

– A kamara pontosan hogyan és miben tud segíteni azoknak a magyar vállalkozóknak, akik szeretnének Paks II. beszállítói lenni?
– Van egy orosz–magyar tagozatunk, ide invitáltunk mindenkit, akik Oroszországban érdekeltek. Abban tudunk segíteni, hogy meghívjuk a rendezvényeinkre a döntéshozókat, például nálunk járt Süli János miniszter, elmondta, hogy áll a projekt, mekkora a csúszás az engedélyeztetésben, előkészítésben. A késedelem főleg Brüsszel miatt van.

– Brüsszel jóváhagyása előtt is lehetett volna előzetes elvi engedélyt kérni Paks II.-re.
– Ehhez én nem értek.

– Látnak már most olyan magyar vállalkozót, aki megfelel a feltételeknek?
– A rendezvényeinken 100-200 vállalkozó van jelen. Jelentős részük ott szembesül azzal, hogy alkalmatlan lesz beszállítónak, mert például nincsenek meg a szükséges minősítései. Amit döntő részben magyar cégek tudnak majd elvégezni, azok az atomerőmű kerítésén kívüli munkálatok, például útépítés. Ám a kerítésen belüli munkák olyan biztonsági előírásokat követelnek meg, amikre kevés magyar cég lesz alkalmas. Ezek jelentős része is csak abban az értelemben magyar, hogy Magyarországon működnek és fizetnek adót, de egyébként külföldi tulajdonban állnak.

– Feleségét nemrégiben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába választották. Ez gesztus volt a befolyásos Parragh Lászlóval szemben?
– Nem gondolom, hogy nekem gesztust lehet tenni. Van magánvagyonom, jelentős jövedelmem, a kamaráért pedig egy fillért sem kapok, nem pénzért csinálom. Azt nem állítom, hogy akkor is a horizontra került volna a feleségem, ha nem úgy hívják, mint engem. Nyilván ismerték, tudták, hogy ki, és mik a képességei. Én meg nem fogom azt mondani egy 40 éves, tehetséges, ambiciózus nőnek, hogy ne vállalja el a felkérést pusztán azért, mert Parraghnak hívják, miközben minden szempontból megfelel.

– Nem volt alkalmasabb jelölt a feleségénél?
– Ne várja, hogy azt mondjam, kizárt, hogy nem lehetett volna jobbat találni. Mindig van jobb. Valószínűleg jobb kamarai elnök is van, mint én, vagy jobb újságíró is, mint ön. Azt állítom, büszke vagyok arra, hogy a feleségem ezt a felkérést felvállalta. Jelölése jó döntés volt az ország szempontjából nézve is.

– Eközben azt is látni: Polt Péter legfőbb ügyész lánya és felesége a jegybanknál dolgozik, Matolcsy György jegybankelnök barátnője az MNB alapítványainál kapott pozíciókat, míg Mészáros Lőrinc – Orbán Viktor jó barátja – elképesztő ütemben vagyonosodik. Ezek beleférnek a polgári Magyarország eszményébe?
– Személy szerint az említettek egyikét sem ismerem igazából, sem a képességeiket, sem a tudásukat. Nem is találkoztam velük, legfeljebb ha fogadáson koccintottunk. Bár nem feladatom kommentálni, én mélyen hiszek abban, hogy egy nemzet akkor tud felemelkedni, ha az értelmisége, a vállalkozói az adott országhoz kötődnek. Hogy ennek a felépítése milyen technikákkal, milyen módon és milyen sebességgel történjen, azon lehet vitatkozni, de az alapértékkel – hogy nemzeti tőkére van szükség – egyetértek. Mert mi a helyesebb: ha van egy magyar polgári réteg, vagy ha jobbára külföldi tulajdonban van az ipar, a szolgáltatás és a kereskedelem úgy, ahogyan az korábban jellemző volt?

– Kérdés, hogy ez a réteg valóban a nemzethez kötődik-e, vagy csak az adott politikai hatalomhoz
– Ha már az MNB-ről beszéltünk az imént: nézze meg az államkötvénypiacot, ahol hihetetlen fordulatot hajtott végre a jegybank azzal, hogy devizabázisból jelentős mértékben forintra váltott. Nem csoda, hogy az összes nagy kötvénytulajdonos gyűlöli ezt a kormányt, hiszen elképesztő mennyiségű pénzt vett ki a zsebükből Matolcsyval az élen. Hogy neki van-e barátnője vagy nincs, nem tudom, de nem is érdekel, ő is emberből van. Egyet tudok: a jegybanki alapkamat csökkentésének köszönhetően már nem háromezermilliárdot fizetünk ki az államkötvények kamataira, hanem csak háromszázmilliárdot.