A Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t egyébként 2016-tól azért hozták létre, hogy átláthatóbbá tegye az önkormányzati társaságok közbeszerzéseit, egyszerűsítse és felgyorsítsa az eljárásokat. Ehhez képest a közbeszerzési visszásságok az elmúlt másfél évben megsokszorozódtak, a közpénzek felhasználása egyre átláthatatlanabb lett, a cég csaknem 270 millió forintos veszteséget „produkált”, s nem csoda, hogy a korábbi ügyvezető, Kádár Attila májusban sietősen távozott. Felvetődött a cég megszüntetése is. Tarlós István – mint mondta – 2017 végéig ad haladékot, hogy bebizonyítsák a közbeszerzési kft. létjogosultságát, majd megjegyezte: „Tény, hogy jelenleg is tucatjával állnak a közbeszerzések, de az új vezető bizalmat kap.”
Torma Szilvia kinevezése miatt a Jobbik, az MSZP és a DK is felháborodott, a felelősök megnevezését követelte, de hasonló tiltakozást váltott ki két másik, szintén napirendre tűzött ügy. A Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. 77 ezer villanyoszlopának a reklámcélú hasznosítását ugyanis 2012-ben még törvény tiltotta meg. Az addig MSZP-s érdekkörbe sorolt ESMA Zrt., amely 2001-től szerződésben állt a BDK-val, öt éve minden reklámját leszerelte, s elszámolt a fővárosi céggel. Csakhogy időközben az ESMA-t megvette az Orbán Viktor kormányfő bizalmasának számító Garancsi István, s a jogszabályt 2015-ben feloldották. Az ESMA azonban két éve engedélyek nélkül újraindította a reklámozást, s így nem fizetett az oszlopokra szerelt „elefántfülekért”. Bár a szerdai tanácskozáson Kocsis Máté fővárosi tanácsnok, Józsefváros fideszes polgármestere tagadta, hogy a parlament bármikor is megtiltotta volna a villanyoszlopokon a reklámozást, a Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztésből pont az ellenkezője derült ki. A Fővárosi Közgyűlés most elfogadta, hogy a reklámozásra öt évre pályázatot írjanak ki. Bár azt is megszavazták, hogy egyezzenek meg az ESMA-val, illetve fizettessék ki az előző több mint másfél év ingyenes használatát, előbb Tarlós István, majd a Fővárosi Közgyűlés is elfogadta Gy. Németh Erzsébet (DK) javaslatát arról, induljon vizsgálat, hogy miért nem fizetett eddig az ESMA, és ki a felelős ezért a súlyos mulasztásért, a fővárosi bevételek elmaradásáért. Ugyanakkor azt a gyanút senkinek nem sikerült eloszlatnia, hogy a most kiírandó pályázatot nem Garancsi Istvánékra „szabják”. A fideszes többség ugyanis elutasította Horváth Csaba (MSZP) javaslatát arról, hogy a pályázat nyertesének plakáthelyeire a választási időszakban kampányplakátokat is kihelyezhessenek. A határozat szerint ugyanis csak „tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszközt” – jelentsen ez bármit is – lehet kihelyezni a hirdetési felületekre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!