„Az ügyvezető tud beszélni a vállalkozás pénzügyeiről” – mondta a Magyar Nemzetnek kedden Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, amikor a családi sertéstelepük látványos sikereiről kérdeztük.
Azt követően fordultunk ismét a politikushoz, hogy a sertéstelepet felvásárló, Debrecenben élő 83 éves édesanyja lapunknak néhány napja azt mondta, nem foglalkozik pénzügyekkel. „Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben” – fogalmazott egy hete az asszony, amiből kiderülhetett, hogy Kósa Lajos lényegesen jobban értesült a cég ügyeiről, mint azt mutatni szándékozik. Kósa most másik rokonához, Szilágyi Gáborhoz irányította lapunkat.
A miniszter arra a kérdésünkre nem kívánt válaszolni, miért javasolta lapunknak az édesanyja is, hogy ő beszéljen a családi vállalkozás ügyeiről. Mint ismert, Kósa Lajos anyja különös ritmusérzékkel vásárolta meg két éve a mátészalkai Méker Kft. többségi tulajdonrészét. A cég elődje, a Szalka-Pig felszámolás alatt állt, de idősebb Kósa Lajosné megjelenése után ismeretlen eredetű friss pénz került a vállalkozásba, és úgy vette át a több százmilliós értékű mátészalkai sertéstelepet, hogy a Szalka-Pig is ki tudott egyezni a hitelezőivel. A cég később több mint 120 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást is elnyert az Európai Mezőgazdasági-Vidékfejlesztési Alapból a telep fejlesztésére.
Kósa Lajos kedden a Modern városok program szolnoki projektjei kapcsán tartott sajtóbejárást a MÁV járműjavító üzemében, megjelenésünket követően viszont a sajtóreferense bejelentette, hogy kizárólag a programmal kapcsolatban lehet kérdéseket feltenni – lapunk a bejárás alatt csak néhány szóban tudta szóra bírni a sertéstelepről a minisztert.
Beszédes, hogy Kósa Lajos délelőtti debreceni sajtótájékoztatóján hasonló módon hárította el az RTL-híradó stábjának érdeklődését, mikor a családi érdekeltségeinek látványos gyarapodásáról kérdezték volna. Mint ismert, Kósa felesége mindössze 6 millió forintért vásárolt meg egy közel 130 milliós vagyonnal rendelkező céget, az eladó pedig Fiák István volt, aki diák- és nyugdíjas-szövetkezetekben érdekelt. Kósa Lajos az adásvétel után terjesztette be a nyugdíjas-szövetkezetek alapítását lehetővé tevő törvényjavaslatot.