Konzervatívként volt európai, európaiként őszinte hazafi, modern humán polihisztor, manír nélküli puritán, igazi szabad szellemű tudós, felkészült professzor, magyar református keresztyén – idézte fel a miniszter Tőkéczki László emlékét a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett temetésen több száz gyászoló, köztük Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök előtt.
Balog Zoltán azt mondta, a tudós önmagát feláldozva és felejtve, az öngondoskodás teljes hiányával tette a dolgát, tartott előadásokat mindenhol, ahová hívták, hiszen „azt tartotta fontosnak, hogy a hagyományszakadással bajlódó magyar szellemi életet minél több szállal lehessen visszakötni saját múltjához; visszakötni, újragyökereztetni, erősítve ezzel a magyar embert, a közösséget”.
A nemzetet közösséggé, a közösséget nemzetté formálni – minden feladata, munkája, vállalása ezt szolgálta, hogy a lélek és a szellem szálai köttessenek össze. Mert vallotta, hogy a lélek és a szellem: ez a lényeg. A hagyománytőke, a szellemi beruházás az igazi befektetés. „Ennek hozama lesz a döntő, amikor felmérjük, meddig jutottunk” – fogalmazott. Tőkéczki László éppen ezért az oktatásra és az ismeretterjesztésre tette fel szakmai életét. Történelemtanítása nem csupán útmutató, de egyfajta gyógyír is lehetett, „orvosság, amely a XXI. század bomló társadalmaiban segítséget jelentett a történelmi és a lelki magánnyal szemben”, hiszen segített felfedezni, hogy részei vagyunk az életnek, a múltnak, a jövőnek – mondta a miniszter.
Kiemelte: Tőkéczki László segített megadni a fiataloknak az egykor magától értetődő tudást „a lét értelméről, az emberi mivolt szépségéről és terhéről”, mert ezt tekintette a történelem nevelő erejének, a tanítást megújulásnak, egyfajta szellemi felszabadításnak szánva.
Balog Zoltán megjegyezte, hogy a tudós publicistaként és történészként is vitázott, hiszen „tudta, az írástudók kötelessége a méltányos, megalapozott és részrehajlás nélküli állásfoglalás”. Ugyanakkor nem húzódozott, nem gyakorolta az elit értelmiségiek „finnyás kívülmaradását”, hiszen szellemi harcos volt, aki „nemcsak állást foglalt, hanem hadállást is: ha kellett, támadott, ha kellett, megvédte a védtelent”.
