Konzervatívként volt európai, európaiként őszinte hazafi, modern humán polihisztor, manír nélküli puritán, igazi szabad szellemű tudós, felkészült professzor, magyar református keresztyén – idézte fel a miniszter Tőkéczki László emlékét a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett temetésen több száz gyászoló, köztük Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök előtt.
Balog Zoltán azt mondta, a tudós önmagát feláldozva és felejtve, az öngondoskodás teljes hiányával tette a dolgát, tartott előadásokat mindenhol, ahová hívták, hiszen „azt tartotta fontosnak, hogy a hagyományszakadással bajlódó magyar szellemi életet minél több szállal lehessen visszakötni saját múltjához; visszakötni, újragyökereztetni, erősítve ezzel a magyar embert, a közösséget”.
A nemzetet közösséggé, a közösséget nemzetté formálni – minden feladata, munkája, vállalása ezt szolgálta, hogy a lélek és a szellem szálai köttessenek össze. Mert vallotta, hogy a lélek és a szellem: ez a lényeg. A hagyománytőke, a szellemi beruházás az igazi befektetés. „Ennek hozama lesz a döntő, amikor felmérjük, meddig jutottunk” – fogalmazott. Tőkéczki László éppen ezért az oktatásra és az ismeretterjesztésre tette fel szakmai életét. Történelemtanítása nem csupán útmutató, de egyfajta gyógyír is lehetett, „orvosság, amely a XXI. század bomló társadalmaiban segítséget jelentett a történelmi és a lelki magánnyal szemben”, hiszen segített felfedezni, hogy részei vagyunk az életnek, a múltnak, a jövőnek – mondta a miniszter.
Kiemelte: Tőkéczki László segített megadni a fiataloknak az egykor magától értetődő tudást „a lét értelméről, az emberi mivolt szépségéről és terhéről”, mert ezt tekintette a történelem nevelő erejének, a tanítást megújulásnak, egyfajta szellemi felszabadításnak szánva.
Balog Zoltán megjegyezte, hogy a tudós publicistaként és történészként is vitázott, hiszen „tudta, az írástudók kötelessége a méltányos, megalapozott és részrehajlás nélküli állásfoglalás”. Ugyanakkor nem húzódozott, nem gyakorolta az elit értelmiségiek „finnyás kívülmaradását”, hiszen szellemi harcos volt, aki „nemcsak állást foglalt, hanem hadállást is: ha kellett, támadott, ha kellett, megvédte a védtelent”.
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház dunamelléki egyházkerületének püspöke – megemlékezve arról is, hogy az elhunyt az egyházkerület főgondnoka volt – azt emelte ki: „amikor barátokat szerzünk, mindent a megbízhatóság, a hűség dönt el, Tőkéczki László pedig hűséges ember volt”. A világ végére is elment azokhoz, akiket taníthatott, hiszen „ez a hagyományaiból kiforgatott, értékeiben megcsúfolt, legjobbjaiban megalázott ország, ez volt a világ vége; mégis, Tőkéczki László tudta, ahol a hűségesek megnyitják a szívüket, ott a periféria lesz a centrum, ott a provincia lesz a fősodor, ott a mély lesz az első lépcső fölfelé” – mondta.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke arról beszélt: Tőkéczki László „sokat vállalt, nem maradt ideje, hogy saját magával is törődjön”. Hangsúlyozta, hogy a történész halála egyszerre hatalmas veszteség a tudomány és az ismeretterjesztés számára, olyan ember volt, akit „nem lehetett nem szeretni”.
Felidézte: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnökeként Tőkéczki László igazi emberi értékrendet is megjelenített, megbízható társaként és szószólójaként az értékrendben gondolkodóknak, harcolva a történelemhamisítás ellen és azért, hogy „a történetírás a magyar múltat igazságos, eredeti forrásokra támaszkodva ítélje meg”. Ennek példájaként Tisza István egykori miniszterelnökről írott monográfiáját említette.
A Széchenyi-díjas történész életének 67. évében, január 8-án hunyt el.
