– Csak nem a Gyurcsány? – kérdezte kocsijából kikiabálva egy jókedvű sofőr a Hungária körúton, miközben lapunk megpróbált fényképet készíteni a dugóban előtte álló rendőrautóról, pontosabban az annak hátsó ülésén helyet foglaló, letartóztatott személyről. Aki viszont nem Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, korábbi miniszterelnök volt, hanem Busch Béla sztárügyvéd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának korábbi tanszékvezetője, egykori bíró.
A jogász ellen abban a büntetőeljárásban rendelték el szerdán a kényszerintézkedést, melyben – a Kossuth-díjas Oszter Sándor színésszel együtt – befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint pár éve egy adócsalással vádolt vállalkozótól tízmilliókat csaltak ki azzal a fals ígérettel, hogy segítenek neki megúszni a szabadságvesztést és az előzetes letartóztatást.
Utóbbit Busch Béla immár saját magának sem tudta elintézni. A tárgyalásra reggel még házi őrizetből érkezett, délután rendőrautóval távozott – a szerda estét már biztosan a rácsok mögött tölti. A rendőrök – bár a kezükben vezetőszárral érkeztek – végül nem bilincselték meg a 64 éves férfit.
A letartóztatásról az után határozott a Budapest Környéki Törvényszék, hogy az ügyészség váratlanul bejelentette, kétséget kizáró bizonyíték áll a hatóságok rendelkezésére, miszerint
Busch Béla egy hozzá közel álló ügyvéden keresztül vette rá vádlott-társát, Keserű Sándor Izraelt, vonja vissza terhelő vallomását.
Keserű új, képtelen történetekkel teli vallomásáról két nappal ezelőtt lapunk is beszámolt. Többek között olyan állításokkal szórakoztatta a jelenlévőket, hogy az elsőrendű vádlott, V. Tamás Tibor egy halott csirkével beszélgetett; továbbá hogy korábbi, hétfőn visszavont vallomásával csak azért terhelte Buscht és Osztert, mert a börtönben az ablakon belógatták neki egy papíron, mit kell vallani, és ő aszerint cselekedett.
Az egyébként filmproducer Keserű Sándor Izraelt azzal vádolják, hogy ő kérte és vette át a pénzt az átvert vállalkozótól Oszter Sándor és Busch Béla nevében. A filmes szerdán folytatta hétfőn megkezdett vallomását, például azzal, hogy ő egyáltalán nem képes helyszínekre visszaemlékezni;