– Mennyire erős valójában a Fidesz által erősnek kommunikált Magyarország? – ezzel a felvetéssel indult a beszélgetés az első tavaszi Magyar Nemzet Szalonon. Csaba László közgazdászprofesszor a Világbank statisztikáit említette elsőként, amelyek alapján a közép-európai régióban nagyjából 1991-től 2010-ig dinamikus felzárkózás volt megfigyelhető, a térség egy főre jutó nemzeti jövedelme (GNI) valamivel több mint hatszorosára nőtt. Az utolsó, 2016-os világbanki adat viszont alig magasabb a 2010-esnél. A 2014 óta eltelt időszakban a munkavállalók, illetve a hazai tőkésosztály javára szolgáló újraelosztás váltotta fel a korábbi évtizedek gyakorlatát, amelynek eszköze az unortodoxnak nevezett önkényeskedő gazdaságpolitika. Ez a politika nem volt eredménytelen, hiszen a kormányzat az összes célját elérte, az más kérdés, hogy megvan-e a fedezete, illetve a tartalma.
Milyen minőségű a gazdasági növekedés? – tette fel a kérdést a professzor. A magyar gazdaság nem teljesít jól, hazánk a világon az egyetlen ország Oroszországot leszámítva, ahol a mezőgazdaság részaránya a nemzetgazdaság egészében nem csökkent, hanem nőtt, mi vagyunk Európában az egyetlen ország Oroszországot és Németországot leszámítva, ahol az ipar részaránya 30 százalékos (a világ egészében véve 11), ehhez képest most újra iparosítani akarunk. A kormány úgy gondolja, hogy a legfontosabb az olcsó energia, azzal lehet nagyot lőni. De ha valaki azt hiszi, hogy az olcsó bérekkel ki lehet ütni Bangladest meg Pakisztánt a versenyből, az nem igazán ismeri a mai világot.
A Fidesz-kormány büszke arra, hogy 800 ezer fővel többen dolgoznak ma, mint 2009-ben – ez akkor lenne pozitív, ha a 20 százalékkal több munkavállaló legalább 20, de inkább 30 vagy 40 százalékkal több jövedelmet állítana elő. Ehhez képest lényegében ugyanannyi jövedelmet állítunk elő, mint egy évtizeddel ezelőtt. Termelékenység nélkül semmilyen ország nem tud felzárkózni, nincs olyan csoda, hogy majd magától megoldódik.
Lányi András író, filozófus azzal kezdte értékelését, hogy amikor 1989-ben a nagy szovjet tömbből elkezdték kiolvasztani a kis kelet-európai országokat, rögtön látszott: a magyar társadalom tartása visszafordíthatatlan módon megváltozott. Ennek ellenére a nemzet mint politikai közösség nem akkor, hanem a következő két évtized viszontagságai során hullott szét. A helyzetből a legkíméletlenebb következetességgel Orbán Viktor vonta le az adódó következtetéseket, ezért ő korunk hőse: ettől kezdve a politika kizárólag maga teremti azt az erőteret, amelyben működik, tehát senkire és semmire nem kell tekintettel lennie.
Hogy a felismerés helyes volt, bizonyítja, hogy az eltelt nyolc év fejleményei nem megbuktatták, hanem tulajdonképpen hatalmon tartották a rendszert. Csaba László kiemelte: az összes közhatalmi ágat alárendelték a végrehajtó hatalomnak, a parlamentet törvénygyárrá silányították, az önkormányzatiságot elkezdték felszámolni.
Sokakban felmerül a kérdés, minek is nevezzük ezt a rendszert. Lányi András álláspontja a következő: ha diktatúra volna, akkor mi most nem lennénk itt. Ha demokrácia volna, akkor Orbán Viktor nem lenne ott. Valahol a kettő között, valamifajta egypárti demokrácia, bürokratikus abszolutizmus, és mivel a magyar nép erre van szocializálva, az ez irányba tett lépések nem ütköznek olyan akadályba, amilyenbe Európában valószínűleg mindenütt ütköztek volna. – Egy közép-afrikai modellről beszélnék, amelyben a mindenkor uralkodó törzs főnöke és az ő hívei eltérítik a külföldről érkező fejlesztési forrásokat, felosztják maguk között az állami vagyont, így hoznak létre egy olyan uralkodócsoportot, amelynek mindenki szolgál, szolgálnia kell, vagy felkopik az álla – fejtette ki.
Az üres stadionokra szerinte nemcsak a cezarománia, a megalománia kifejeződéseként kell tekintenünk, hanem a mögöttük meghúzódó gazdaság- vagy társadalompolitikai cél a lényeges. A tulajdonképpen haszontalan, gazdasági értelemben értelmezhetetlen és jelentősen túlárazott állami beruházásokon keresztül lehetett a legkönnyebben a pártklientúra kiválasztott üzleti köreinek a kezére juttatni azokat a fejlesztési forrásokat, amelyeket a szomszéd országok másképp használtak fel.
Nagy Attila Tibor politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője azokkal ért egyet, akik a NER-t új politikai rendszerrel azonosítják, amelyet a függőségek rendszerének nevez. A NER összességében erősnek bizonyult az eltelt nyolc évben, ám az, hogy Magyarország mennyire bizonyult erősnek, más kérdés: a társadalomban komoly feszültségeket lát a viszonylagos politikai stabilitás felszíne alatt. Súlyos szegénységet, nagyon sok embert, aki alig tud megélni a fizetéséből. A kormány az alaptörvényben és a sarkalatos törvényekben jelentős hatalmat kapott, amelyet a kinevezések tovább erősítettek: formailag a kormánytól független országos intézmények élére a Fideszhez hű emberek kerültek. A területi közigazgatásban azt látjuk, hogy a települési önkormányzatok önállósága jelentősen csökkent 1990-hez képest. A megyei kormányhivatalok élére a Fidesz-kormány által kinevezett politikusok kerülhetnek, így biztosítja a kormány, hogy a központi akarat eljusson a járási hivatal szintjéig. A függések rendszere megtapasztalható a gazdaságban is: a kormány képes arra, hogy a vállalkozói kör egy részét állami támogatásokkal nyerje meg magának, így számíthat rá, hogy az oligarcháktól támogatást kap. – Viszont ami kevésbé látszik: ma Magyarországon egy vállalkozó ötször vagy tízszer is meggondolja, hogy ellenzéki médiát vagy pártokat támogasson. Ez is a függési rendszer egyik eleme – jegyezte meg a politológus.
Reichert János publicista a szülőképes korú nők számának drasztikus csökkenését tartja az egyes számú paraméternek, amelynek a kezelésével Magyarország jövője befolyásolható. Szerinte fontos, hogy mindig súlyos problémák voltak az összetartozás-tudatunkkal, de az előző nyolc évben rendkívül tudatosan, direkt verik szét.
Joggal kérdezheti a választópolgár: mi az oka annak, hogy a humán terület (oktatás, egészségügy, szociális rendszer) ennyire elhanyagolt, dacára annak, hogy csúcsminisztérium képviseli?
Csaba László megjegyezte, e területeknek a világon mindenhol a leggyengébb az alkuerejük, ha az adott országban csak a nyers hatalmi szempontok uralkodnak. Csupán olyan államokban működik a humán szféra, ahol van valamifajta stratégia, tudják, honnan hová akarnak eljutni, ezért pedig bizonyos fejlesztéseket folytatnak. Lányi András kiemelte, hogy az Orbán-rendszer az első pillanatban úgy döntött, hogy a híveiknek juttatott adminisztratív és gazdasági hatalom túlerejénél fogva kormányoz majd. Ehhez pedig az kellett, hogy az erőforrásokat és a figyelmet elvonják az oktatástól és az egészségügytől. Az oktatásügy pedig mint az állatorvosi beteg ló: megörököltük és folytatjuk azt a tendenciát, hogy szigorúan a szakma feje felett döntve valósítunk meg rögtönzött ötletelésből álló reformokat a szokásos hatékonysággal. Megjelenik a rendszer legfőbb tulajdonsága is, a mindent központosítás.
Az oktatáspolitikát úgy kell alakítania a hatalomnak, hogy lehetőleg egy viszonylag lojális, engedelmes réteg kerüljön majd ki az iskolából. Valójában 11-12 éves kortól tanítani kellene, hogy mit jelent demokratikus államban élni, mit jelent a közéleti vita, mit jelent az emberi jogok tisztelete Nagy Attila Tibor álláspontja szerint. Ma Magyarországon a fiatalság nagyobb része közönyös, nem túl aktív, illetve akinek elege volt a magyarországi viszonyokból, az elment külföldre.
Reichert János hangsúlyozta, a legfőbb baj, hogy a gyerekek száma gyorsan csökken, az öregek száma meg gyorsan nő. Egyre több egyre betegebb ember akar az egyre drágább ellátásokból részesülni. A kormány pedig nem vesz el az adófizetőtől több tb-t, ebből működik az egészségügy úgy-ahogy. Közben hagyja, hogy kifejlődjön a térítéses egészségügy – amely dinamikusan terjeszkedik Magyarországon –, illetve az azt támogató biztosítási rendszer.
A propagandával kapcsolatban Csaba László arról beszélt, a szavak elvesztik jelentőségüket, ami azért baj, mert a modern társadalom információs társadalom, tehát az információ minősége, jellege határoz meg mindent.
Lányi András feltette a kérdést: mi kell ahhoz, hogy a legtudatlanabb, legtájékozatlanabb, legkönnyebben befolyásolható emberek ne a kormányzati bulvárból szerezzék az információikat? Hogy ne a migránsveszélytől rettegjenek? Vagy Soros világméretű összeesküvésétől? Ehhez az kell, hogy a náluk műveltebbek, az értelmiség szavainak hitelt adjanak. Az értelmiség azonban elveszítette a hitelét, és talán ez a legnagyobb baj. A másik, hogy a lelkeknek a legnagyobb kárt ifjúkorban lehet okozni. Ezt pedig a magyar iskolarendszer okozza azzal, hogy a gyerekek nem tapasztalják meg a tanulás örömét, nem tanulnak meg kíváncsinak lenni, s ha kíváncsiak, azt az iskolarendszer inkább bünteti, mint jutalmazza, semmiképpen nem ösztönzi. Végtelenül motiválatlan, következésképpen tudatlan fiatalság nő fel, és ez a jövőre nézve semmi jót nem ígér.
Reichert János szerint a migránskérdéssel a magyar társadalmat fogják. Rengeteg ember van, aki azt mondja magában: a kormány korrupt, a kormány sok hibát követ el, de a migránsügyet megoldotta, és különben az ellenzék sem tud jobbat.
Amikor azon a kérdésen gondolkodunk, hogyan hat a propaganda a lelkekre, ki kell mondani, hogy a magyar lakosság jelentős része funkcionális analfabéta – állapította meg Nagy Attila Tibor. Ez a politikai kampányban is jelentős szerepet játszik. Nem véletlen, hogy a Fidesz leegyszerűsített üzenetekkel operál. Jól tudja, hogy sok olyan ember él Magyarországon, aki bonyolultabb írott szöveget, közleményt egyszerűen képtelen megérteni. Az az üzenet viszont nagyon is eljut az egyszerű választópolgárokhoz, hogy legalább ez a kormány nem engedi be a migránsokat. Magyarországon, miután a polgárosodás messze nem olyan fokú, mint Nyugat-Európában, sokkal nagyobb az államtól megoldást váró, alávetett, illetve eltartott réteg. Egyfelől az államtól várja a szociális transzfereket, juttatásokat, másfelől meg tart attól, hogy kinyissa a száját, főleg a helyi kiskirályok ellen.
