– Mennyire erős valójában a Fidesz által erősnek kommunikált Magyarország? – ezzel a felvetéssel indult a beszélgetés az első tavaszi Magyar Nemzet Szalonon. Csaba László közgazdászprofesszor a Világbank statisztikáit említette elsőként, amelyek alapján a közép-európai régióban nagyjából 1991-től 2010-ig dinamikus felzárkózás volt megfigyelhető, a térség egy főre jutó nemzeti jövedelme (GNI) valamivel több mint hatszorosára nőtt. Az utolsó, 2016-os világbanki adat viszont alig magasabb a 2010-esnél. A 2014 óta eltelt időszakban a munkavállalók, illetve a hazai tőkésosztály javára szolgáló újraelosztás váltotta fel a korábbi évtizedek gyakorlatát, amelynek eszköze az unortodoxnak nevezett önkényeskedő gazdaságpolitika. Ez a politika nem volt eredménytelen, hiszen a kormányzat az összes célját elérte, az más kérdés, hogy megvan-e a fedezete, illetve a tartalma.
Milyen minőségű a gazdasági növekedés? – tette fel a kérdést a professzor. A magyar gazdaság nem teljesít jól, hazánk a világon az egyetlen ország Oroszországot leszámítva, ahol a mezőgazdaság részaránya a nemzetgazdaság egészében nem csökkent, hanem nőtt, mi vagyunk Európában az egyetlen ország Oroszországot és Németországot leszámítva, ahol az ipar részaránya 30 százalékos (a világ egészében véve 11), ehhez képest most újra iparosítani akarunk. A kormány úgy gondolja, hogy a legfontosabb az olcsó energia, azzal lehet nagyot lőni. De ha valaki azt hiszi, hogy az olcsó bérekkel ki lehet ütni Bangladest meg Pakisztánt a versenyből, az nem igazán ismeri a mai világot.
A Fidesz-kormány büszke arra, hogy 800 ezer fővel többen dolgoznak ma, mint 2009-ben – ez akkor lenne pozitív, ha a 20 százalékkal több munkavállaló legalább 20, de inkább 30 vagy 40 százalékkal több jövedelmet állítana elő. Ehhez képest lényegében ugyanannyi jövedelmet állítunk elő, mint egy évtizeddel ezelőtt. Termelékenység nélkül semmilyen ország nem tud felzárkózni, nincs olyan csoda, hogy majd magától megoldódik.
Lányi András író, filozófus azzal kezdte értékelését, hogy amikor 1989-ben a nagy szovjet tömbből elkezdték kiolvasztani a kis kelet-európai országokat, rögtön látszott: a magyar társadalom tartása visszafordíthatatlan módon megváltozott. Ennek ellenére a nemzet mint politikai közösség nem akkor, hanem a következő két évtized viszontagságai során hullott szét. A helyzetből a legkíméletlenebb következetességgel Orbán Viktor vonta le az adódó következtetéseket, ezért ő korunk hőse: ettől kezdve a politika kizárólag maga teremti azt az erőteret, amelyben működik, tehát senkire és semmire nem kell tekintettel lennie.