– Széles listával kell menni, hogy utána meg tudjunk egyezni – jelentette ki a kormányfő, aki lát esélyt arra, hogy egy-két héten belül megállapodás szülessen e kérdésben.
Saját uniós vállalásai között említette, hogy csak a migráció megállítása mellett egyértelműen hitet tevő dokumentumokat és személyeket támogatnak, hogy meg kell adni a tiszteletet a nemzeteknek, valamint hogy a keresztény kultúráról nem szabad megfeledkezni.
– A tagállamok gazdaságpolitikai függetlenségét tiszteletben kell tartani, tehát nem lehet ráerőszakolni egységes gazdaságpolitikát egymástól rendkívüli mértékben különböző országokra – hangsúlyozta Orbán Viktor, elutasítva, hogy brüsszeli bürokraták alakítsák a magyar költségvetést vagy adórendszert.
– Magyarországnak megvannak a saját érdekei, és csak magyarok tudják megmondani, mi jó Magyarországnak, és mi nem – jelentette ki. Hozzáfűzte: szívesen működnek együtt partnerekkel addig, amíg az az ország érdekeit szolgálja. A háromtagú néppárti bizottságról szólva a miniszterelnök úgy nyilatkozott, egyenrangú félként tárgyalnak velük, a kérdés az lesz, melyik fél mit akar és összeegyeztethetők-e a célok.
A jövő évi költségvetési javaslat kapcsán Orbán Viktor megemlítette: reális az alapja annak a kialakult érzésnek, hogy a dolgok tulajdonképpen jó irányba mennek az országban, hiszen egyre több a munkahely, felfelé kapaszkodnak a bérek, a gazdaság teljesítménye pedig reménykeltő. Hozzátette, ilyenkor meg kell védeni, amit elértünk, ennek részeként csökkentve a gazdaságot fenyegető kockázatokat.
– A számunkra kereskedelmi szempontból legfontosabb nyugat-európai gazdaságok fejlődési üteme lassul, amire a kormányzat az adócsökkentést és növekedéstámogató lépéseket egyaránt tartalmazó gazdaságvédelmi akciótervvel adott választ – fejtette ki.
Orbán Viktor a kormányzati politika céljaként a családok megerősítését jelölte meg, aminek előfeltétele a gazdasági fejlődés védelme.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!