Tarlós István: Az elismerések cáfolják az ellenzéki kritikákat

A főpolgármester emlékeztetett, hogy Budapest elnyerte az Európa legjobb úti célja kitüntető címet, majd legutóbb az Economist szerint a legélhetőbb kelet-európai főváros lett.

Forrás: MTI2019. 09. 09. 11:03
Forrás: Bódis Krisztián/welovebudapest.com
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta, azóta felújították a 3-as metró szerelvényeit, amelyeknek az üzemeltetési meghibásodási mutatói legalább olyan jók, mint a 4-es metró szerelvényeié. A jelenlegi városvezetésnek kellett a 2-es és a 4-es metró szerelvényeit is beszerezni, „nem könnyű szerződésmódosításokat” követően – jegyezte meg, hozzátéve, hogy 2010-ben csupán egy prototípus volt Budapesten, amelynek nem volt típusengedélye.

A főpolgármester közölte, a 3-as metró északi szakaszának felújítása befejeződött, a déli „gőzerővel” folyik, valamint jelenleg tendereztetik a középső szakasz rekonstrukcióját.

A BKV 2011 óta működési hitelt nem vett fel, működési eredménye pozitív évek óta, továbbá az utaselégedettségi index a 2013. évi 40 százalékról mára 89 százalékra emelkedett – hívta fel a figyelmet.

Tarlós István elmondta, befejezték a 4-es és 6-os villamos pályájának a felújítását. A villamospályával az volt a probléma, hogy 2010 előtt a főváros vezetősége sokkal nehezebb Combinókat szerzett be, de az alépítményt „elfelejtették” átépíteni megfelelő teherbírásura – fogalmazott.

A faültetésekre vonatkozó kérdésekre válaszolva a főpolgármester elmondta, hogy az elmúlt három évben Budapesten tízezer fát ültettek. A Főkert hivatalos kimutatása szerint a fővárosi önkormányzat több fát ültetett a XIV. kerületben, mint a kerületi önkormányzat – közölte. Majd megjegyezte: a zuglói Pillangó parkban csaknem háromszor annyi fát vágtak ki, mint amennyit a régi Szentendrei út felújítása során terveznek.

Tarlós István szólt arról is, hogy vezetése alatt 35 kilométer kerékpárutat építettek, megválasztása esetén pedig további jelentősebb fejlesztések lesznek. Kitűzött céljuk, hogy a kerékpár-közlekedés arányát a fővárosi közlekedésben tíz százalékra emeljék – mondta.

Közölte azt is, rendelkezésre áll a forrás a Lánchíd és környékének felújítására, nemsokára kezdik a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítását, újraépítik a Ferihegyi gyorsforgalmi utat, valamint elindul az aquincumi híd komplex kiviteli szintű terveztetése és engedélyeztetése.

Fotó: Bódis Krisztián/welovebudapest.com

Tarlós István elmondta azt is, hogy megalkották a főváros klímavédelmi stratégiáját, valamint zöldinfrastruktúra-fejlesztési koncepcióját is.

Közölte, dolgoznak egy új hajléktalanrendeleten. A probléma kezelésére több pénz is kell – jegyezte meg.

A Karácsony Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra – kérdésre reagálva – Tarlós István azt mondta, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt „deprimált együgyűséggel hajtogatja naponta” azt a semmivel sem alátámasztható mondatot, hogy ő Orbán Viktor miniszterelnök bábja lenne.

Tarlós István nem a kormányfő bábja
Fotó: Teknős Miklós

A stadionok építésére vonatkozó főpolgármesteri vétóval kapcsolatban – amelyet Karácsony Gergely vetett fel vasárnap – Tarlós István arról beszélt, hogy ő akadályozta meg a volt úttörőstadion átépítését, betiltotta Budapesten a Red Bull Air Race-t, megakadályozta a kilencemeletes teniszstadion megépítését a Margitszigeten. A Puskás Ferenc Stadionról szólva pedig megjegyezte, hogy a civilizált országok fővárosaiban van legalább egy ekkora stadion. A létesítmény egyébként a XIV. kerületben van, és Karácsony Gergely mint zugló polgármestere „egy árva szót sem szólt” a Fővárosi Közgyűlésben az építése ellen – emelte ki. A közfejlesztési tanácsban a vétójogot január elsejétől szerezte meg – folytatta a főpolgármester –, a stadion építése viszont 2017-ben kezdődött, így aligha gyakorolhatta volna a vétójogot.

Tarlós István értetlenségének adott hangot amiatt is, hogy Karácsony Gergely miért beszél az egészségügy védelméről, miközben polgármesterként a kerületi szintű egészségügyi szolgálatok pénzét is visszatartotta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.