Belebukott a DK-s képviselő a bitcoinbányászatba

Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője lemondott, miután a rendőrök számítógépeket vittek el az irodájából.

2020. 10. 16. 15:11
null
Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borka-Száz Tamás (Demokratikus Koalíció) lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói az erzsébetvárosi önkormányzat épületében lévő irodájából számítógépeket vittek el. A Magyar Nemzet értesülése szerint az NNI áramlopás miatt folytat nyomozást, miután a számítógépeken bitcoint bányásztak. A kriptovaluta bányászata nem tiltott, ám az energiaigénye óriási, a lefoglalt számítógépek pedig az önkormányzat hálózatáról fogyasztották az áramot, amit közpénzből fizet a VII. kerületi önkormányzat.

Az NNI nyomozói pénteken délelőtt házkutatási paranccsal jelentek meg az erzsébetvárosi önkormányzat épületében és egyenesen Borka-Szász Tamás irodájába mentek, ahol lefoglalták az összes számítógépet.

A botrány kirobbanására közleményben reagált a DK.

„A rendőrség a mai napon áramlopás miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzat épületében – Borka-Szász Tamás azonnal lemondott képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból. …az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet.”

 

Kriptovaluta, azaz bitcoin

A bitcoin (₿) egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyet 2009. január 3-án egy ismeretlen (fórumos nevén Satoshi Nakamoto) bocsátott ki, közvetlenül a 2008-as amerikai bankválság kirobbanása után. Az elnevezés vonatkozik továbbá a fizetőeszközt kezelő nyílt forráskódú szoftverre, és az azzal létrehozott elosztott hálózatra is.

A bitcoin nem függ központi kibocsátóktól és hatóságoktól, sem egyéb megbízható harmadik féltől, mivel a peer-to-peer hálózat csomópontjai által tárolt elosztott adatbázisra támaszkodik. Az adatbázis tartalmazza a fizetések adatait, garantálva az elektronikus fizetőeszközökkel szembeni alapvető követelményeket. A biztonságot digitális aláírások és proof-of-work rendszer adja.

Biztonságos virtuális pénznem – kriptovaluta

A digitális valutáknak egyre több támogatójuk van. Ennek az egyik fő oka a biztonság és a nyitottság. Komplex titkosítást használ, így nem lehet meghamisítani vagy megváltoztatni. Nem szabályozza és ellenőrzi egy kormányzati szervezet sem. Minden végrehajtott tranzakció és számla általában átlátható. Az átláthatóság miatt és az összes tranzakció komplex ellenőrzése miatt nem lehet vele visszaélni.

Bitcoinbányászat

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.